Beszédünk felépítő egységei a szavak, amelyeknek értelme mindig a szövegkörnyezettől és az egyén értelmezésétől függ.

(tovább…)

Sikerült találni egy kis ízelítőt a múltból. Számomra ez mindig is izgalmasnak és varázslatosnak tűnt, mikor valami régire bukkantam. A divatplakátok koronként változtak, manapság már nem nagyon találkozunk ilyenekkel. A korunk már a tv-ben, rádióban, interneten és újságokban reklámoz.

(tovább…)

Amikor az ember elveszíti egy szeretett hozzátartozóját, valami megszakad benne…
Hirtelen nem is tudjuk felfogni, mi történik velünk, mert még mindig nem hisszük el. Reménykedünk? Valószínű. Biztosan azért mert nem tudatosul az emberben. Várjuk, hogy betoppanjon és rájöjjünk arra, hogy ez csak álom, de nem így történik…

(tovább…)

Az ember, társas lény, társaságra vágyik. A beszéd, a nyelv segítségével közöljük egymással mondanivalónkat. Hogy hogyan mondjuk el gondolatainkat, az sem mindegy.

“Beszélj, hogy lássalak” mondta hajdanán Szókratész, “Szólj s megmondom ki vagy” használjuk a régi mondást. Bizony a beszédünk és annak az előadásmódja sok mindent elárul rólunk, ezért fontos tudnunk mikor? kivel? miről? beszélgethetünk.

Hogy mégis miről beszélgessünk a társaságban, az függ a társaság összetételétől és természetesen az érdeklődésünktől is.

Egy 1713-ban kiadott illemszabálykönyv a következőket írja:

“Egy asszony társaságában ügyes diskurzus kezdő szókra van szükség. A leghasználatosabb és leginkább bevált téma az időjárás, a jó és rossz idő. Ha az asszonyszemély sajnálkozik, és azt mondja, hogy igen rossz idő van… emlegessük neki a téli időt és ajánljuk fel neki, hogy majd a télidőben a szánkónkkal szívesen állunk szolgálatára”.

Az időjárás eléggé elcsépelt téma. A társalgási szövegeket nem lehet könyvből megtanulni, az élet ad megfelelő helyzeteket a társalgási témákhoz. Beszélni, választékosán beszélni, természetesen tudni kell, de hallgatás tudományához is érteni kell. Ne kerüljünk minden áron a társalgás középpontjába, hagyjunk másokat is szóhoz jutni.

A társalgáshoz sokrétű műveltségre van szükség. Adandó alkalommal az irodalom egyes kérdésiről, vagy akár a legújabb kutatási eredményekről is tudjunk értelmesen megszólani.
Ha valaki sokáig leköti a hallgatóságot elkerülhetetlen, hogy valaki félbe ne szakítsa. Ez természetesen illetlen, de vannak udvarias formái, pl.: “Szabad megjegyeznem, hogy…”

Nem lehet elítélni a társalgás közben mondott bókokat. A bókokkal vigyázni kell, pontosabban mértékét kell tartanunk.

Anekdotát, viccet csak az adjon elő társaságban, aki nem lövi le a poént előre. Ne legyenek durvák, trágárak és ne sértsék a jelenlevőket a történetek. Ha a társalgás központi kérdésévé válik a poénkodás az bizony elég szégyen azokra nézve akik nem tudnak ebből a körből kilépni. Ilyenkor a házigazdának illik valamilyen más témát bedobni.