Archive for október, 2008

Szülők hibái a gyerekeik etetésénél

szombat, október 18th, 2008

etetes.jpgSok kisgyerekes szülő számára mindennapos kihívást jelent, hogy olyan ételt tudjon feltálalni, amit a kicsi meg is eszik. Van, aki hagyja, hogy a gyerek maga válasszon – ha akar, nem kell mást ennie csokis tejen és süteményen kívül. Pedig néhány apró trükk segítségével még a legválogatósabb gyereket is rá lehet bírni, hogy új ízeket próbáljon ki. Fontos, hogy elkerüljük a hat legalapvetőbb hibát, amelyet a legtöbb szülő elkövet.
A gyerekeknél teljesen normális, ha válogatósak, a legkisebbek ugyanis természetüknél fogva neofóbok – vagyis félnek az új dolgoktól. Gyakran még a legkitartóbb szülők is feladják; végül is, bár a puffasztott csokis rizs és a gyümölcsös táska ugyan nem ideális reggeli, de még mindig jobb a semminél.

A szülők többsége úgy véli, az a dolga, hogy rábírja a gyereket az evésre. Pedig valójában az lenne a feladatuk, hogy változatos, egészséges étrendet kínáljanak a gyereknek – hangsúlyozza Harriet Worobey, a Rutgers Egyetem táplálkozástudományi előkészítő intézetének igazgatója, aki összegyűjtötte, milyen hat alapvető hibát követnek el általában ezzel kapcsolatban.

(tovább…)

Elvált apukák szemszögéből

csütörtök, október 16th, 2008

neveles1.jpg

A válás soha nem könnyű, de új életet kezdeni – egy gyerekkel oldalunkon – még nehezebb.

A nők erősek, sok mindent kibírnak. Az élet számtalan terhet tesz vállukra, ezért már kiskorukban is sokkal hamarabb válnak komollyá, éretté mint ellenkező nemű társaik. A kisfiúknak az esetek többségében még a házimunkából sem kell kivenni részüket. A nők többsége jóval könnyebben viseli a válást követő idősszakot, a férfiak számára azonban egyedül maradni egy gyerekkel felér egy korbácsütéssel, hiszen vállalniuk kell minden olyan feladatot is, mely korábban az édesanya szerepkörébe tartozott.

(tovább…)

Tudtad – e?

szombat, október 11th, 2008

Tudtad-e, hogy a fekete özvegy pókban és az imádkozó sáskában az a közös, hogy a
párzás után a nőstény felfalja a kisebb hímet?

Tudtad-e, hogy a Himalájában 6.000 méter magasságban az egyes madárfajokon és
barna varangyon kívül élnek még színészpókok is?

Tudtad-e, hogy Franciaországban tűnt fel először a krumplibogár?

Tudtad-e, hogy a varjak azért kedvelték nagyon a moszkvai Kreml kupoláját, mert
a kupolán remekül lehetett csúszkálni?

Tudtad-e, hogy a kormorán képes akár 100 méter mélyre is lemerülni a tengerben?

Tudtad-e, hogy a fehérarcú selyemmajmocska részben fanedvekkel táplálkozik?

(tovább…)