‘Bejegyzések’ kategória cikkei

Várandósan…

péntek, szeptember 4th, 2009

babaMilyen nagyszerű és hihetetlen érzés állapotosnak lenni, számolni a napokat, heteket és arra gondolni most éppen hogy fejlődik a kisbabánk a pocinkban. Mekkora lehet? Van-e már keze, lába? Érez már valamit? Hall minket? Számtalan kérdés merül fel bennünk ezalatt a 9 hónap alatt.

Én a második babámat várom, az “első babám” már kamasz gyerek és számomra a terhesség most legalább olyan új élmény mint legelőször volt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a terhességem első időszaka is elég problémamentesen zajlott. Na nem mondom, hogy nem voltak kisebb hányingereim, vagy nem éreztem magam rosszul a szagoktól vagy nem szédültem soha, de hál’ isten elég enyhén zajlott le. A második trimeszter elején már ezek a kis kellemetlenségek is elmúltak.

Jelenleg a 15.héten járok és már mozog a pici babám, esténként mindig beszélgetek hozzá és a kezem érintésére mozgolódással válaszol. Nem tudom, hogy kisfiú vagy kislány lesz-e, de úgy gondolom nem is ez a lényeg, hanem, hogy egészséges legyen. Egyszer olvastam egy blogon egy felháborodott anyuka írását, hogy egyre többen szeretnék meghatározni a születendő gyermekük nemét, vagy ha nem tudják akkor legalábbis minél hamarabb megtudni, hogy fiúk vagy lányuk születik. Ez az anyuka felháborodottan írt erről, hogy azt elfelejti minden ember, hogy nem fiú vagy lány, hanem egy kis EMBER lapul a szíve alatt és nem is az számukra a fontos, hogy egészséges és gyerek, hanem, hogy fiú-e vagy lány. Egyetértek ezzel az anyukával teljes mértékben, nem szabad ennyire leegyszerűsíteni a dolgot, fel kell nyitni az emberek szemét, hogy ne így lássák. Tőlem is rögtön ezt kérdezi bárki aki megtudja, hogy babát várok…”És fiú lesz vagy lány?” vagy “Mit szeretnél fiút vagy lányt?”

Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni… Általában a legelfogadottabb “Mindegy csak egészséges legyen” válasz a legkézenfekvőbb. Már várom nagyon a következő ultrahangot, ahol egy kicsit bekukucskálhatok a babám világába. Jó lenne otthonra is egy készülék amivel bármikor be kukkanthanék hozzá. : )

Egysorosak…

kedd, szeptember 1st, 2009

Tanulok, mert a tanulásba fektetett energia meghozza a gyümölcsét… és mint tudjuk: a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utolérhetetlen vagyok az ágyban.

Ha Ádám és Éva kínaiak lettek volna, akkor megeszik a kígyót, az almát meg hagyták volna a picsába.

Magyarország jobb pozícióba került a korrupciós listán, bár ez nem volt olcsó.

Én a Norbi módszerrel semmire nem mentem, a Gyurcsány módszerrel viszont szeptember óta hat kilót fogytam…….

Sétálunk, sétálunk egy kocsmába becsücsülünk, fröccs.

50%-os impotenciám van. Húzni még tudom, de tolni már nem!

Vettem egy csúcstelefont, de ezen is csak ugyanazok a fa*kalapok hívnak.

Olyan szarul nézel ki, iszol te rendesen?

Itt Magyarországon az a gond, hogy senki sem meri felvállalni, amit mondott. De ezt nem tőlem hallották!

Miért nincs a Kékestetőn halászcsárda? Kéne lennie, hiszen ott van az ország legmagasabb pontya.

Az asszony mindig arról panaszkodik, hogy nem figyelek rá. Vagy valami hasonló…..

Nem csodálatos, hogy a munkád milyen értéktelen, amikor fizetésemelést kérsz és milyen értékes, ha szabadnapot?

Ne aggódj folyton, hogy ma vége lesz a világnak. Ausztráliában például már holnap van.

A világ legnagyobb felfedezéseit olyan emberek tették, akik túl hülyék voltak ahhoz, hogy tudják, hogy az adott dolog lehetetlen.

Az ember egy csomó dolgot nem értékel, amikor egyházi iskolába jár. Pl. hogy naponta elfenekeli egy apácajelmezes, középkorú nő. Később komoly összegeket kell fizetnie ilyesmiért.

Van egy pólóm, az van ráírva jó nagy betűkkel: BALEK. Csak tudnám, mi került benne 34700 forintba.

Régen a férfinak meg kellett ölnie a sárkányt, hogy elvehesse a szüzet. Ma már nincsenek szüzek, és a sárkányt kell elvenni…..

Azt hiszem, nagyon jó vagyok az ágyban. Ugyanis a nők mindig azt kérdezik, nem lehetne-e, hogy tovább csináljam.

A régi lányok úgy tudtak főzni, mint az anyjuk. A maiak pedig úgy tudnak inni, mint az apjuk.

Már Madame Curie is csodálkozott az urán!

A mai fiatalság azt hiszi, hogy ha trágárságokkal tűzdeli tele a mondanivalóját, akkor azzal egyénivé válik. De mekkorát tévednek a nyomorult kis gecik…

Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!

Mi a szeretet?

kedd, szeptember 1st, 2009

idoskori-szerelemMottó:
“Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.” ( ARDUA VINCIT AMOR )

Egy gyakori kérdés a Google-ban: “Mi a szerelem?”… nos, a legszebb magyarázatot pár évvel ezelőtt hallottam egy asszisztens barátnőmtől.
Ezeken az esős napokon visszaemlékeztem a történetre, és szeretném ma veletek megosztani.

“Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.

Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak… az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni
az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.

Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de
az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel… Akkor
csodálkozva megkérdeztem: “És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?” Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: “Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő”.

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget… Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: “Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!… Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem
?!… nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.
Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van”.

Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben !!!

A nők és az uborka

csütörtök, április 23rd, 2009

Három nő várakozik a zöldséges stand előtt.
- Kérek egy jó nagy uborkát! – mondja az első.
- Nekem egy közepes kell, de rücskös legyen. – mondja a második.
Mire a harmadik:
- Nekem teljesen mindegy, én salátának viszem…

Miért szépítkeznek a nők?

kedd, április 21st, 2009

- Miért törődnek a nők többet a külsejükkel, mint belső tulajdonságaikkal?
- Mert több a hülye férfi, mint a vak.

A tökéletes barátnő mondatai

vasárnap, április 19th, 2009

- Most menj lángosért! Ott áll a büfé előtt az a tangás lány, akit a parton mutattam neked. Most megnézheted közelebbről.

- Milyen figyelmes tőled, hogy nem emlékeztetsz állandóan a koromra! Bezzeg a bunkó kollégáim egy rakás virágot adtak szülinapomra. Alig bírtam hazacipelni. Nincs is ennyi vázánk.

- Itt van egy-két pornólap, lapozgasd ezeket, amíg gyorsan elemet cserélek a videó távirányítójában!

- Úgy szeretem nézni az arcodon azt a feszült figyelmet, amikor a számítógépeden játszol.

- Már megint színjózan vagy, hányszor mondjam még, hogy sokkal aranyosabb vagy egy kicsit becsípve? Nyomás a kocsmába, és 4 féldeci előtt haza ne gyere nekem, mert nem foglak beengedni!

- Légyszives hangosítsd fel a tévét, hogy a konyhában is halljam a meccset!

- Milyen kedves tőled, hogy felhajtva hagyod a WC ülőket, így megspórolsz nekem egy mozdulatot, amikor ki akarom sikálni.

A gyerek, akit SIM-kártyának hívtak

szombat, január 17th, 2009

afrikai.jpg

Befurakodtak a mobilokhoz, telefonáláshoz kapcsolódó fogalmak a Dél-Afrikai Köztársaság névadásába. Mostanra tizennégy évesek azok a gyerekek, akiket a mobilok bevezetésekor szüleik a szolgáltatók által behozott új fogalmak valamelyike után neveztek el.
Két közös tulajdonsággal biztosan rendelkezik a Dél-Afrikai Köztásaságbeli SMS Mabaso, Call Later Ndlovu, Simcard Makhathini és Please Call Me Cetshwayo. Mindnyájan a mobiltelefonok 1993-as bevezetése után születtek Kwazulu-Natal tartományban és a szüleik az új technika után adtak nekik nevet.

A Reporter.co.nz által közölt cikk további példákat is hoz a telekommunikációs szaknyelvet idéző nevekből, igaz arról nem szól, meddig voltak divatban a mobilos keresztnevek. A megfejtést a zulu névadási szokások rejtik, amelyek szerint egy jelentős pillanat, nagy történés vagy fontos hős, eszme után jó elnevezni a gyerekeket – árulja az African Voices oldalon megőrzött Sunday Times cikk. Talán szerencsés is, hogy a Cijmpis (Készülj a háborúra) vagy Mdubulenis (Lődd le) szavak helyett a inkább hálózati hibának vagy térerőnek hívnak gyerekeket.
(tovább…)

A Gyász

péntek, január 25th, 2008

tear-drop.jpg

Amikor az ember elveszíti egy szeretett hozzátartozóját, valami megszakad benne…
Hirtelen nem is tudjuk felfogni, mi történik velünk, mert még mindig nem hisszük el. Reménykedünk? Valószínű. Biztosan azért mert nem tudatosul az emberben. Várjuk, hogy betoppanjon és rájöjjünk arra, hogy ez csak álom, de nem így történik…

(tovább…)