‘Érdekes’ kategória cikkei

Ökoház

péntek, február 19th, 2010

Magyarországon a fejlettebb országokhoz képest még gyerekcipőben jár az ökoházak építése. Ennek egyrészt anyagi okai vannak, másrészt még mindig nem tudunk ezekről a házakról annyit, hogy egyáltalán eszünkbe jusson ilyesmit építtetni.

okohaz

(tovább…)

A jövő hűtője

péntek, február 19th, 2010

Talán bele sem gondolunk, mennyi energiát pazarolunk azzal, hogy időnként kinyitjuk a hűtőt, majd hosszú másodpercekig töprengünk előtte, mit szeressünk belőle.

Az alábbi koncepció Yoon jung Kim és Jong rok Lee találmánya – egy olyan hűtő, amelyet nem kell folyamatosan nyitogatnunk, így a hideg benn marad, tehát kevesebb energiát használ. Az elképzelés szerint a szerkezet henger alakú a megszokott téglatest helyett, és a borítása olyan opálos üvegből készült, amely áram hatására átlátszóvá válik. Amikor odamegyünk a hűtőhöz, akkor egyszerűen megnyomunk egy gombot, ettől az üvegen átlátunk, így kívülről szemlélhetjük a kínálatot. A polcok egyenként forgathatók, és könnyen megtalálhatjuk, amit kerestünk. Az étel kivételéhez elegendő annak az egy kicsi rekesznek az ajtaját kinyitni, így még takarékosabb a megoldás.

huto
Azt nem értem kristálytisztán, hogy miért nem lehet egyszerű üvegből a borítás, és miért van szükség az átlátszó – nem átlátszó (rendkívül költséges) megoldásra, mindenesetre az ötlet tetszik, most már csak helyet kell neki találnom a panelben.

forrás: http://electrose.hu

A gyerek, akit SIM-kártyának hívtak

szombat, január 17th, 2009

afrikai.jpg

Befurakodtak a mobilokhoz, telefonáláshoz kapcsolódó fogalmak a Dél-Afrikai Köztársaság névadásába. Mostanra tizennégy évesek azok a gyerekek, akiket a mobilok bevezetésekor szüleik a szolgáltatók által behozott új fogalmak valamelyike után neveztek el.
Két közös tulajdonsággal biztosan rendelkezik a Dél-Afrikai Köztásaságbeli SMS Mabaso, Call Later Ndlovu, Simcard Makhathini és Please Call Me Cetshwayo. Mindnyájan a mobiltelefonok 1993-as bevezetése után születtek Kwazulu-Natal tartományban és a szüleik az új technika után adtak nekik nevet.

A Reporter.co.nz által közölt cikk további példákat is hoz a telekommunikációs szaknyelvet idéző nevekből, igaz arról nem szól, meddig voltak divatban a mobilos keresztnevek. A megfejtést a zulu névadási szokások rejtik, amelyek szerint egy jelentős pillanat, nagy történés vagy fontos hős, eszme után jó elnevezni a gyerekeket – árulja az African Voices oldalon megőrzött Sunday Times cikk. Talán szerencsés is, hogy a Cijmpis (Készülj a háborúra) vagy Mdubulenis (Lődd le) szavak helyett a inkább hálózati hibának vagy térerőnek hívnak gyerekeket.
(tovább…)

Tudtad – e?

szombat, október 11th, 2008

Tudtad-e, hogy a fekete özvegy pókban és az imádkozó sáskában az a közös, hogy a
párzás után a nőstény felfalja a kisebb hímet?

Tudtad-e, hogy a Himalájában 6.000 méter magasságban az egyes madárfajokon és
barna varangyon kívül élnek még színészpókok is?

Tudtad-e, hogy Franciaországban tűnt fel először a krumplibogár?

Tudtad-e, hogy a varjak azért kedvelték nagyon a moszkvai Kreml kupoláját, mert
a kupolán remekül lehetett csúszkálni?

Tudtad-e, hogy a kormorán képes akár 100 méter mélyre is lemerülni a tengerben?

Tudtad-e, hogy a fehérarcú selyemmajmocska részben fanedvekkel táplálkozik?

(tovább…)

Fontos infók a Barbie babáról…

péntek, augusztus 8th, 2008

A Barbie baba sikerének története

legyezos-kicsi.jpg

Mindenki ismeri a Barbiet, azt a babát, mely korszakalkotó márkává vált a világ babapiacán, ám kevesen tudják azt, hogyan vált ekkora sikerré.

A Barbie 1959 óta a világon legjobban eladott baba. A játékokat gyártó Mattel.Inc. számára, a Barbie képezi az egyik legnagyobb jövedelemforrást. Napjainkban annyira elterjedt Barbie babák, külön trendet alakítottak ki a kislányok körében, akik már-már divatként űzik a Barbie-zást.

A babát az amerikai Ruth Handler(1916-2002) ötletei alapján kivitelezték, design-ját pedig a német Bild Lilli baba ihlette. De nézzük meg közelebbről, hogyan is történt ez.

Vissza a múltba

Ruth Handler játék közben figyelte lányát, aki papírbabákkal játszott. Észrevette, hogy a lány gyakorta tulajdonít felnőtt szerepeket a babáknak, habár abban az időben a legtöbb baba gyerekről, illetve csecsemőről volt megmintázva. Ekkor született meg a gondolat, melyet megosztott férjével is, a Mattel társalapítójával, hogy mi lenne ha felnőttet ábrázoló babákat gyártanának. Az ötletet viszont nem díjjazta férje, ahogy a Mattel igazgatói sem.

(tovább…)

Hit és a tudomány

péntek, július 25th, 2008

adam-teremtese.jpg

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következõ párbeszéd alakul ki:
Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.

(tovább…)

Planetárium

vasárnap, július 20th, 2008

bolygok.jpgA hétvégén a planetáriumban voltunk, vagyis nem a planetáriumban hanem mellette, ahol távcsöves bemutatót néztünk.
Számomra nagyon élvezetes volt, mert még soha nem láttam ilyet…

(tovább…)

Csiperó

vasárnap, július 20th, 2008

csipero.jpgJúlius 6 – 13 ig volt Kecskeméten megrendezve a X. európai gyermektalálkozó, rengeteg programmal, amit maguk a gyerekek adtak elő. A paletta elég színes volt, zene, tánc, színdarabok, musicelek, rockopera és természetesen játékok. Mi sajnos nem tudtunk minden nekünk tetsző műsort megtekinteni, de egyszer – kétszer ott voltunk, és nagyon tetszettek az előadások.

(tovább…)

Ópusztaszer

vasárnap, május 25th, 2008

imgp11872.JPG

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban voltunk a hétvégén. Az idő nagyon jó volt, gyönyörűen sütött a nap.

(tovább…)

Vadasparkban voltunk…

kedd, május 20th, 2008

 15.JPGMúlt hétvégén felkerekedtünk a kis családommal és elmentünk a kecskeméti vadasparkba, ahol nem csak az állatokban tudunk gyönyörködni, hanem az előtte levő játszótéren is jól érezhetik a gyerekek magukat.

(tovább…)