A szülők többsége úgy véli, az a dolga, hogy rábírja a gyereket az evésre. Pedig valójában az lenne a feladatuk, hogy változatos, egészséges étrendet kínáljanak a gyereknek – hangsúlyozza Harriet Worobey, a Rutgers Egyetem táplálkozástudományi előkészítő intézetének igazgatója, aki összegyűjtötte, milyen hat alapvető hibát követnek el általában ezzel kapcsolatban.

1. Kizavarják a gyereket a konyhából

A forró tűzhely és az éles kések miatt érthető, ha a szülők nem szeretik, hogy a kisgyerek a konyhában lábatlankodik, amikor készül az ebéd vagy a vacsora. Több kutatás azonban már bebizonyította, hogy a gyerekek bevonása az étel elkészítésébe az első fontos lépés ahhoz, hogy ki is próbálják az új ízeket.

A Kolumbia Egyetem tanárképző szakának kutatói mutatták be, hogyan hat a gyerekek evési szokásaira a főzés. Egyik vizsgálatukban hatszáz, óvodás és hatodik osztályos életkor közötti gyerek vett részt egy táplálkozási tanfolyamon, amelynek során arra próbálták ránevelni őket, hogy több zöldséget és teljes kiőrlésű gabonafélét egyenek.

A gyerekek egy része az elméleti oktatás mellett főzési leckéken is részt vett. Mint kiderült, azok, akik maguk készítették az ételt, szívesebben is ettek ilyen egészséges ételeket az étteremben, sőt, még repetát is kértek.

2. Könyörögnek, hogy csak egy falatot egyen

Ésszerűnek tűnik ugyan, ha próbáljuk rábeszélni a gyereket egy falat ételre, ez a próbálkozás azonban gyakran inkább ellentétes hatást vált ki, még akkor is, ha jutalmat ígérnek érte – ezt több kutatás is alátámasztja.

Az egyik vizsgálatot a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói végezték, akik azt kérték a gyerekektől, hogy egyenek zöldséget és igyanak tejet – jutalmul pedig azt ígérték, hogy kapnak matricát és nézhetnek tévét. A gyerekek megtették, de a későbbiek során kimondott utálatot mutattak az így rájuk kényszerített ételek iránt.

Sokkal jobb megoldás, ha a szülő a gyerek tányérjára teszi az ételt, és arra bátorítja a kicsit, hogy kóstolja meg. Ha mégsem teszi, akkor nem szabad megszidni, és jutalmat sem szabad ajánlani, ha mégis megkóstolja. Ilyenkor csak kérdezzük meg, kér-e még.

3. Eldugják előle, amit szerintük nem ehet

A szülők félnek attól, hogy a gyerek mindent egyszerre felfal, ezért az ételt olyan helyen tartják, ahol a gyerek nem éri el. Csakhogy az már több kutatásból is kiderült, hogy minél inkább tiltanak valamitől egy gyereket, azt annál jobban kívánja.

A Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói is végeztek egy ilyen vizsgálatot: azt kutatták, hogy mennyire kívánják a gyerekek a tiltott élelmiszereket. A gyerekeket egy asztalhoz ültették, amelyet telepakoltak almás és barackos süteménnyel teli tányérokkal – két olyan étellel, amelyet a megelőző teszteken a gyerekek “éppen csak jónak” minősítettek.

Egy másik csoport asztalán a sütik egy része tányéron, míg a többi átlátszó süteményes dobozban volt. A gyerekeknek azt mondták, tíz perc múlva vehetnek csak a dobozból.

Az eredmény: háromszor annyi süti fogyott a dobozból, mint a tányérokról.

Egy másik vizsgálatból pedig az derült ki, hogy azok a gyerekek, akiket otthon korlátoznak abban, hogy mit és mikor ehetnek, hajlamosabbak arra, hogy rosszullétig túlegyék magukat, ha végre szabad.

Mi ebből a tanulság a szülők számára? Ne tartsanak otthon olyan élelmiszert, amelytől el akarják tiltani a gyereket! Vásároljanak inkább egészséges nassokat, és engedjék, hogy a gyerek mindig ehessen, amikor kedve van.

4. A gyerek előtt fogyókúráznak

A gyerekek eltanulják a szülők étkezési szokásait, és nagy valószínűséggel azt eszik, amit az anyjuk és az apjuk. A Rutgers Egyetem, óvodásokkal végzett vizsgálata megállapította, hogy a kicsik ugyanazokat a gyümölcsöket és zöldségeket eszik, amelyeket a szüleik – és ugyanazokat utasítják el. Egy másik kutatásból pedig az derült ki, hogy a lányok válogatósabbak, ha az édesanyjuk is az.

Erre az összefüggésre nagyon kell figyelniük azoknak a szülőknek, akik fogyókúráznak. A Health Psychology című szaklap 2005-ös tanulmánya szerint azok az anyák, akik túl sokat foglalkoznak a súlyukkal, hajlamosabbak arra, hogy a lányukat is eltiltsák bizonyos ételektől, vagy bátorítsák őket is a fogyókúrára.

A baj ezzel az, hogy a tilalmon alapuló diéta a legtöbb embernél nem működik, viszont nagy elcsábulásokhoz – és elhízáshoz vezet. Azzal, hogy rendszertelen táplálkozáshoz szoktatják a gyereket, a szülők étkezési rendellenességek, egy életre szóló mániákus diétázás veszélyének is kiteszik őket.

5. Unalmasan főznek

A mániákusan kalóriaszámláló szülők gyakran tálalnak egyszerű, párolt zöldséget – nem csoda, hogy ezt vonakodnak megenni a gyerekek. Táplálkozási szakértők szerint nem kellene félni a zöldségfélék “megbolondításától”; egy kis vaj, dresszing, sajtszósz vagy barnacukor sokkal kívánatosabbá teszi a gyerekek számára az ételt. Ha pedig egy kis zsiradékot adunk a zöldséghez, azzal még jót is teszünk, mert könnyebben felszívódnak a szervezetben a zsírban oldódó tápanyagok. Ez a pár extra kalória nem nagy ár azért, hogy a gyerekkel megszerettessük a zöldségféléket!

6. Túl gyorsan feladják

A szülők túl gyakran mondják valamire: “ezt az én gyerekem sosem enné meg”. Lehet, hogy ez a pillanatnyi helyzetben igaz, de ne feledjük, hogy az evési szokások gyakran változnak! A szülőknek ezért mindig többféle egészséges ételt kell tálalniuk, még akkor is, ha a gyerek meg sem hajlandó kóstolni azokat! Hiszen egy kisgyereknél akár hónapokig is próbálkozni kell ahhoz, hogy végre elfogadjon egy addig ismeretlen ételt.

A testvérek és a barátok is megváltoztathatják a gyerek evési szokásait. Leann L. Birch, a Pennsylvaniai Állami Egyetem gyermekkori elhízást kutató intézetének igazgatója mesélte, hogy az első gyereke mindig is szerette az új ízeket, míg a második nem. De mivel látta, hogy a nővére mindent kipróbál, 10-11 éves korára már ő sem akart elmaradni tőle.

Susan B. Roberts, a Tufts Egyetem táplálkozási szakértője a “15-ös szabály” betartását javasolja: azt tanácsolja, hogy legalább 15-ször tegyünk az asztalra egyféle ételt, hogy lássuk, elfogadja-e a gyerek, vagy sem. Ha végre hajlandó megkóstolni, akkor a szülőknek hasonló színű vagy ízű ételekkel kell próbálkozniuk, így egyre változatosabbá tehetik a gyerek étrendjét.

A válás soha nem könnyű, de új életet kezdeni – egy gyerekkel oldalunkon – még nehezebb.

A nők erősek, sok mindent kibírnak. Az élet számtalan terhet tesz vállukra, ezért már kiskorukban is sokkal hamarabb válnak komollyá, éretté mint ellenkező nemű társaik. A kisfiúknak az esetek többségében még a házimunkából sem kell kivenni részüket. A nők többsége jóval könnyebben viseli a válást követő idősszakot, a férfiak számára azonban egyedül maradni egy gyerekkel felér egy korbácsütéssel, hiszen vállalniuk kell minden olyan feladatot is, mely korábban az édesanya szerepkörébe tartozott.

A gyermek szerepe

Sokan mondják, hogy az életben az egyetlen igazi kincs a gyermek; erőt ad, mosolyt csal az arcunkra akkor is, ha rossz kedvünk van. A szülők válása esetén is igaz ez, hiszen ő ad erőt a folytatáshoz. Ritkább eset az, amikor az édesapánál marad a gyermek, hiszen legtöbb esetben az édesanya vállalja (és ragaszkodik hozzá), hogy gyermekét nevelhesse. Ez a későbbiekben mindkét fél párkapcsolatára hatással lehet, hiszen mindkét szülőnek joga van látni és nevelni gyermekét. Nem egy esetben azonban az is előfordul, hogy a szülő gyermekét használja fel a másik eltaszítására, vagy éppen visszahódítására.

Elvált apák hátrányban

Az elvált édesapák sok esetben hátrányos helyzetbe kerülnek, ha új kapcsolatot próbálnak kiépíteni. Egyre nagyobb számban vannak azon férfiak, akik már túlvannak egy házasságon, s egy váláson. A nők többsége pedig ösztönösen kerüli az elvált férfiakat. A magyarázat egyszerű; sokan attól félnek, hogy egy elvált emberre nem jellemző a hűség és kitartás, mások félnek az ismeretlentől, a közös jövőtől.

Sok esetben az elvált férfiak jövendőbelije nem is ok nélkül aggódik. Nem egyszer az exfeleség próbálkozik az új kapcsolat szétrombolásával, máskor pedig a gyermek áll a szerelem útjába. Mindenre fel kell készülnie annak, aki egy elvált szülőt választ társának.

Az alkalmazkodás

Ha a válás csendben zajlott, s mindenki elfogadja az új kapcsolatot, akkor is számtalan nehézséggel kell számolni. A gyermeket mindkét szülőnek joga van látni, s a nagyszülők is igényt tartanak közelségére. Soha nem lesz egy megszokott átlagos család, hiszen a mostohaszülővel együtt immár három nevelő, s ezzel egy időben hat nagyszülője is lesz a gyermeknek.

Az ünnepnapokon, akárcsak a hétköznapokon, mindenkinek alkalmazkodnia kell a gyermek többi családtagjához, s elsősorban az ő igényeit kell figyelembe venni akkor is, ha ez felborítja a mindennapi rutint.

Két szék között a pad alá

Az apukák olykor két szék közé kerülnek – s néha a pad alá esnek. Vitathatatlan tény, hogy egy válást követően a két szülő között már csak a gyermek az egyetlen kapocs, s mindenki igyekszik az ő érdekeit szem előtt tartani. Néha azonban előfordul hogy maga a gyermek próbálja megakadályozni az új kapcsolatot, hiszen egész addigi élete a válást követően értelmét veszti. Nem érti, miért állt egy másik nő édesanyja helyére, s foggal-körömmel küzd a kapcsolat ellen. A legjobb megoldás, ha mindkét szülő elmagyarázza miért történt a válás, és megérteti vele, hogy sem az új barátnő, sem ő maga nem hibás a szülők kapcsolatának megromlásában.

FEL SEM KELL EMELNIE A KEZÉT AHHOZ,

hogy bántsa a gyerekét: szavakkal legalább olyan fájdalmat okozhat, mint az öklével.

Amikor legközelebb úgy érzi, a mindennapos gondok annyira feldühítik, hogy valakin le kell vezetnie…ne tegye!

Próbálja inkább ki az alábbi ötletek bármelyikét.

Ne feledje: higgadjon le.

Ne a gyereken akarja levezetni.

Inkább:
1. Fogja be kezével a száját, és számoljon el tízig. Vagy inkább húszig.
2. Hagyja abba, bármit is csinál – szorítsa össze a száját, és lélegezzen jó mélyeket.
3. Hívja fel gyorsan egyik barátját, és mesélje el neki, mi borította ki.
4. Hívja fel a pontos időt.
5. Kezdjen el hangosan számolni vagy az ábécét felmondani.
6. Ha van, aki ott marad a gyerekekkel, menjen és sétáljon egyet.
7. Zuhanyozzon le jó forró vízzel, vagy mossa meg az arcát hideg vízben.
8. Keressen egy tollat, és írja le, amit gondol.
9. Hunyja be a szemét, és képzelje el, milyen lenne, ha magának mondaná valaki azokat a dolgokat, amit a gyerekének mond.
10. Kapcsolja be a tévét vagy a rádiót.
11. Szorítson magához egy nagy párnát.
12. Hívjon fel egy segélyvonalat, és kérjen információt a gyerekbántalmazás hatásairól.

Higgadjon le. Ne akarja a gyereken levezetni.

A jó nevelés szilárd alapokon az életre készíti fel a gyerekeket.
Lehetek-e egyáltalán alkalmas eszköz erre egyedül?

Egyedülálló szülők vagyunk, a legkülönbözőbb egyéni történetekkel.

Van, akinek meghalt a szeretett társa.
Vannak, akik elváltak. Nem sikerült a legfontosabb kapcsolatuk. Kudarc.

Az ilyesmi mellett nem tud csak úgy elmenni az ember. Ösztönös reakció okokat keresni, okolni valakit. A másikat, vagy saját magunkat.

- Elváltunk, és őt hibáztatom; sérelmet, keserűséget hordozok. Elhagyatva, megalázva, kifosztva érzem magam.

A megfelelő önértékelés annyira fontos az embernek, hogy szinte mindent megtesz annak érdekében, hogy jó embernek tudhassa magát. Hazudunk magunknak, megváltoztatjuk az emlékeinket, kitörlünk, hozzáadunk; nyelünk és tűrünk, vagy kitörünk és gyilkolunk… mindezt azért, hogy el ne veszítsük az önbecsülésünket.

- Elváltunk, és magamat hibáztatom, lelkiismeret furdalásom van; a bukottság, alkalmatlanság érzése tölt el. Mit érek? Lehetek-e így jó szülő? Vagy elrontottuk?

Ezek a gondolatok, érzések pusztítanak; kifelé, vagy befelé, hajlamainktól függően. Természetes, hogy megjelennek, de nem maradhatnak bennünk, különben akadályozni fogják a gyógyulásunkat, és azt, hogy biztonságot nyújtó szülők legyünk a gyerekeink számára.

Van, aki házasságban él ugyan, de mégis rámarad a gyerekek nevelése. A család nem az eredeti terv szerint működik. Mivel a válás nem tesz pontot a végére, ahonnan legalább valami újat kezdhetünk, a meg nem szűnő gondok fájdalma, keserűsége is marad, halmozódik.

Ami közös bennünk: Mindannyiunk hátterében fájdalom és bűntudat húzódik meg. Sok valódi, jogos emberi szükséglet nincs betöltve az életünkben. Olyan helyzetben vannak ránk bízva a kicsik, akiket biztonságban, harmonikusan szeretnénk teljes emberré nevelni, amikor nem vagyunk a legalkalmasabbak a feladatra. Lehetünk ilyen helyzetben elég jó szülők?

KAPCSOLATUNK A KÖRNYEZETÜNKKEL – Szokásos zsákutcák

Harag (kifelé); önemésztés (befelé); beszűkült fókusz, csak a gyerekért való önfeláldozó élet és a gyerekre támaszkodás / megfojtás (mindent érte teszek, már csak neki/érte élek, úgy használom a vele való kapcsolatot, mintha a társam volna)

Nyöszörgő púpok, hős amazonok
Visszataszító és riasztó mások számára, ha megérzik, hogy rászorultnak érezzük magunkat, és kötelességük nekünk segíteni. Ha sajnálniuk kell, egyszer-egyszer segítenek, de egyre inkább elhúzódnak. Tartós kapcsolatok csak kölcsönös alapon képzelhetők el.

Másik véglet: a hős amazon, aki büszkeséggel, falak építésével rejti el azt, amit nem mer elfogadni önmagában és a helyzetében. Én nem szorulok rá senkire; meg fogom mutatni, hogy fantasztikusan megállom a helyem. A megtépázott önbecsülés bizonyítási kísérlete. Sok előnye mellett (pl. nem hagyja el magát az illető) oda vezet, hogy túlhajszolt lesz és megszürkül a lénye. Keménnyé, céltudatossá, robbanékonnyá, állandóan túlterheltté és időzavarral küzdővé válik; nem lesz igazán kikapcsolódós ideje a barátaira, a gyerekeire. Nem tartható fenn hosszú távon ez a hozzáállás sem.

Barátságos viszonyban kellene megtanulnunk együttélni a korlátainkkal, és közel kell merni engedni magunkhoz azt a pár embert, aki tényleg elfogad, és néha még segíteni is van kedve. Időt kell szakítanunk arra, hogy kikapcsolódjunk; lehetőséget kell adnunk arra, hogy szeressenek, hogy süssön ránk a nap. Különben kiégés vagy falnak menés lesz a vége. Mindkét szélsőség még nagyobb magányhoz vezet. Az emberek nem szeretik, ha elvárásokkal nyomasztjuk őket, de azt sem, ha nincs rájuk szükségünk, vagy időnk.

Kell hogy legyen tehát társasági életem olyanokkal, akiknek akkor is megfelelek, ha kevesebb is az időm és a pénzem társasági életre. Segít, hogy kiegyensúlyozott, egész ember legyek, mosolygósabb Mami.

Legyen életed a gyerekeken és az értük való dolgozáson kívül is! Szerepeljenek a másik szülőt pótló más emberek is az életetekben. Ha nő vagy, férfiak: ehhez nem kell megvárnod, hogy újabb komoly párkapcsolatod legyen. A gyereknek szüksége van egészséges, normális, pozitív mintákra a másik nemből is, és jobb, ha olyanokkal találkozik, akik szerinted is megfelelnek erre a célra, mint ha a TV-ből, vagy a haverok közül választ magának ilyet. Jó minta alanyok lehetnek: ellenkező nemű testvéreid, tanárok az iskolában, akár családos emberek is a baráti körből, gyülekezetből, stb.

TÁMASZRENDSZER: megbeszélés, megértés, elszámoltatás. Engedd a gyerekeidet barátkozni, elmenni otthonról, és tedd te is ugyanezt.

KAPCSOLATUNK ÖNMAGUNKKAL – A boldogság hajkurászása helyett

A boldogság nem úticél, hanem utazóstílus. Tegyél lépéseket a hétköznapi boldogság felé. Ne gondold, hogy véged van, és most már kutya kötelességed boldogtalan áldozatként elmorzsolnod hátralévő, felelősséggel terhelt, igazságtalanul kifosztott, szomorú életedet. Sebzett vagy, és sebezhetőbb is vagy, mint normálisan lennél. Fel kell dolgoznod a múltat. Ez feladat, feltétel a továbbiakhoz.

DOLGOZD FEL a helyzeteddel természetesen járó LELKIISMERETFURDALÁST, BŰNTUDATOT!

Engedd ki a börtönből azokat, akik ott vannak. Bocsáss meg, bocsáss el! Ismerd fel és ismerd el a valós emberi szükségleteidet! Légy őszinte önmagaddal! Ha meg akarsz felelni a fokozottabb kihívásnak, csökkentened kell annak az esélyét, hogy a saját lábadban esel hasra. Tudnod kell, hol csámpás a lábad.

Szánj időt magadra (hibás elképzelés, hogy minden idődet a gyerekeiddel, vagy az értük való gürcöléssel kell töltened).

Érdemes sűrűn föltenni ezeket a kérdéseket:

- Minek örülhetek? Reggelenként vagy esténként a gyerekekkel együtt is meg lehet beszélni.

- Mit nem tudok megoldani? Anyagi gondok. Időhiány: nem lehetek mindig ott. Fáradt vagyok. Tudatosan végiggondolni. Tervezni, nemcsak ösztönből reagálni és cselekedni. Amire szükség van, megoldom. Amit nem lehet, v. nem éri meg, azt elfogadom. (Pl. hiába szeretnék konyhatündér lenni, hétközben nem rittyentek álomreggeliket és csodavacsorákat. A lakás rendetlenebb, mint szeretném, és nincs olyan nagy gonddal berendezve. A lányokkal közösen használunk ruhákat,
szépítőszereket.) Örülök annak, ami van. A hálás, örömteli attitűd sokkal fontosabb a boldogsághoz, mint a biztos és bőséges anyagiak.

- Mit tudok megoldani? Hurrá! Idáig már eljutottunk. Gondoljam végig és örüljek. Ne csak azt nézzem, ami még előttem van.

Van energiád arra, hogy értékeld, hogy nem vagy teljesen egyedül? Hogy gondoskodhatsz a gyerekeidről, gyönyörködhetsz bennük, élvezheted a társaságukat? Vagy nap mint nap azzal vagy tele, milyen sok munka, erőfeszítés, lemondás, és így sem tudod azt nyújtani, amit kellene. Arra figyelsz, amid van (hála, öröm), vagy arra, amid nincs (keserűség)?

KAPCSOLATUNK A GYEREKEINKKEL – Életünk értelme!??

Elég vagyok neki?

- Nem. Ne is várd tőle, hogy elégedjen meg veled. Engedd másokhoz is. Pl. a másik szülőhöz (ha él) akkor is, ha sok szempontból – szerinted – nincs rá jó hatással. Engedd más családokhoz is. Talpald meg jól, aztán ne féltsd mindenkitől.

- Igen. Most én vagyok a szülője. Enyém a feladat. Ha nem a sebeimet nyalogatom, vagy a saját kalitkámban vergődöm, ha nem rózsaszín felhőket kergetve hajszolom magam a munkámban, akkor elég vagyok neki.

Szúnyog mama, bögöly papa
Szeretet címén ne a gyerek vérét szívd. Különösen szörnyű, amikor különvált szülők egyszerre csinálják ezt egymás ellen. Két éhes és frusztrált vérszívó falatozik a kicsi gyereken, aki biztonságot, oltalmat és nevelést vár tőlük.

Tartozunk egymásnak? Te (ti) neki igen. A szülője vagy. De ő mivel tartozik neked? A lelked mélyén mit vársz tőle most, vagy a jövőben? Ne magadnak neveld. El kell majd engedned. Néha hamarabb is, mint gondolnád. De mindenképp ebben a szemléletben kell nevelned. A saját életére készíted föl a szülői házban, nem azért, hogy valaki betöltse a te szükségleteidet, neked legyen kire támaszkodnod idősebb korodban, legyen folytatása a te életednek, szüljön neked unokákat, stb. Nem ő a társad. Engedd, hogy gyerek legyen. Ne hajtsd be rajta, amivel nem ő tartozik. Tölts vele kettesben IDŐT! Figyelj rá! Nézz a szemébe! Játszd azt, amit ő akar; beszélgess vagy olvass arról, ami őt érdekli!

A nevelés célja, tehát a feladatunk, felelősségünk nem változott, csak a helyzetünk. A nevelés célja (az önálló életre való felkészítés, hogy gyermekünk felnőve boldogságra képes ember legyen és megállja a helyét) – nem változott.

A családi életre való felkészítés
Az egészséges fejlődéshez, a családmodell kialakításához két szülőre van szükség, akik különböznek egymástól, akiknek valóságos kapcsolata van szép tartalmakkal, szeretettel, gondokkal és megoldásokkal. A család az a hely, ahol meg lehet és kell tanulni, mi a szeretet, az egymásra való odafigyelés, a konfliktuskezelés, a megbocsátás. A családban kell tanulni a férfi – női szerepekről is.

Lépten-nyomon halljuk ezeket. Ne gondoljuk, hogy előttünk zárva ez a kapu! Mi is azt akarjuk, hogy alkalmasak legyenek a családi életre.

Ne add fel, kompenzálj! Barátkozz családokkal, hogy a gyerekeid lássanak normális férfiakat (nőket) is, akik modellt alkotnak; ne a tévéből szedjék össze az elképzeléseiket. Ne adj a gyerekeidnek kiábrándult, egészségtelen életszemléletet ; ne bizonytalanítsd el a rossz tapasztalataiddal (minden férfi olyan)!
Barátkozz sorstársakkal, mert megértitek egymást. De ne csak ők legyenek a barátaid, túl egyformák lesztek. Merd nevelni (korlátozni, fegyelmezni), tudd szeretni! Mindkettőhöz felszabadultság és önbizalom kell; szorongva és szemlesütve nem megy.

NE ENGEDD, HOGY A GYEREK FELHASZNÁLJA ELLENED A BŰNTUDATODAT !
Természetes, hogy a gyönge pontunkon tartanak erőpróbát (megbír-e a híd). Igen, nem tudsz neki mindent megadni. Igen, valószínűleg másképp is csinálhattad volna; lehet, hogy a te hibád is, hogy most ilyen helyzetben vagytok. Ha ezeket feldolgoztad, helyre tetted, akkor nem lehet téged ezeknél fogva manipulálni. MERJ nevelni, korlátozni, fegyelmezni. A gyerek szükségletei nem változtak, sőt! Ő is sérült, vesztett, tehát fokozottabbak a szükségletei. Ha kevesebbet vársz el, ha nem formálod, ha nem vagy következetes, erős (és meleg), ha kíméletből, sajnálatból, vagy alkalmatlanságtudatból nem mered vállalni a tanító, fegyelmező, iránymutató, engedelmességet elváró szülő szerepét, ismét megfosztod őt valamitől.

A korlátnélküliség bizonytalanságot eredményez, pedig most nagyobb biztonságra van szüksége, mint valaha. Nyújts neki nagyobb biztonságot azzal is, hogy mered nevelni. Hasznos, ha vannak olyan barátaid, akikkel megbeszélheted a gyereknevelést. Beszélgetni róla, kérdéseket megvitatni, érezni, h. nem egyedül vagy ebben: csodákat művel és önbizalmat ad. Legjobb, ha olyan valakik, akik néha számon is kérik rajtad pl. a fegyelmezésben való következetességet.

Önállóságra nevelés, döntéshozatal
Gyakori hiba, különösen azoknál a magukra maradt nőknél (de férfiak is vannak ilyenek szép számmal), akiknek egyetlen szeme fénye most már a gyerek, hogy szinte direkt tartják vissza gyerekeiket az önállósodástól. Az egészséges kompetenciatudat kialakulásához szükség van arra, hogy a gyerek minden olyasmit saját maga tehessen meg az ellátásában, amit már meg tud tenni. Ha már képes arra, hogy megkösse egyedül a cipőfűzőjét, csak még lassan, ügyetlenül és nehezen megy: ne kösd meg neki! Ha fel tud öltözni, ne öltöztesd fel. Ha meg tudja mosni a haját, ne mosd meg neki! Ha tud egyedül közlekedni, ne te vidd mindenhova. Hanem? Hát akkor hogy fejezzem ki a szeretetemet? Például azzal,
hogy dicséred! Bíztatod! Hadd ügyesedjen, önállósodjon tovább, hadd növekedjen az önbizalma, hogy újabb dolgokkal is megpróbálkozzon. Hadd próbálgassa jókedvvel az életet!

Vond be a döntéseidbe, de ne támaszkodj rá. Bízz rá egyre több neki való, a saját életét érintő ügyet (ébresztőóra beállítása, mit vegyen fel, milyen táborba menjen, milyen különórára járjon, mikor tanuljon, mit vigyen uzsonnára, stb.). Ne szegd a szárnyát csak azért, mert szeretnéd, hogy sokáig lehessen neked is kismadarad. Ne ess abba a hibába, hogy kalitkában tartod a gyerekedet! Nem magadnak neveled; szeresd őt úgy, ahogy neki jó. Tudj adni. Neveld úgy, hogy nyugodtan szabadon engedhesd, amikor eljön az ideje.

A boldog életmódot lehet tanulni!
TÖLTS haszontalan, kellemes, de nem nevelős IDŐT a gyerekeiddel! Ha több gyereked van, tölts rendszeresen időt minden egyes gyerekeddel KÜLÖN-KÜLÖN. Vidd el valahova. Vagy legalább csukd magatokra az ajtót, legyen halál fia bárki más, aki zavarni mer. 15 percet kettesben tölteni beszélgetéssel, vagy közös játékkal – nagyszerű dolog.
Nem minden igaz, ami nyilvánvaló. Nem minden utamba eső terhet kell a nyakamba vennem. Apa és anya legyek egyszerre? Ez képtelenség! Csak egy ember vagyok. Egy egészet is csak akkor teszek ki, ha nem esek szét.
Mit nem kell megcsinálnom, amiről most úgy hiszem? mivel szabadíthatok fel több időt magamra, hogy normálisabb és pihentebb legyek? a gyerekeimre? Amit muszáj megcsinálni: mindent nekem kell? mit bízhatok a gyerekekre? van valaki más, aki szívesen, sőt jobban megcsinálja, mint én? Kreatív megoldások: támaszrendszer, költségek csökkentése, kisebb-nagyobb változtatások, áldozatok, kompromisszumok ott, ahol megéri; Inkább jöjjön a családi Bokros (vagy Gyurcsány) csomag, ha arra van szükség ahhoz, hogy kevesebb teherrel jobban élvezhessük az életet, és benne egymást.

Ismerd fel a korlátaidat! Légy szabad!
A helyzet abnormális, de ez van.
Élj vele! Használd ki, fordítsd a javatokra!

- Mit tanulhatsz belőle?

- Mit taníthatsz a gyerekeidnek(azzal, ahogy élsz, amilyen a hozzáállásod, a hangulatod, a megjegyzéseid)?

- Hogyan lehetsz több, a gyereked hogy lehet szeretetteljesebb, életrevalóbb, teljesebb személyiség e helyzet által?

- Lehetsz? Legyél teljes ember; ha nő vagy, igazi nő (a gyereknek is erre van szüksége).

- Fogadj el barátságot, szeretetet, segítséget, támaszt

- Bocsáss meg magadnak, a másik szülőnek, bárkinek, akit okolsz, és a szíved legtitkosabb rejtekében is bocsáss meg. Ne maradjon benned a vád, a gyűlölet morzsája, mert ez csak téged mérgez és korlátoz tovább.

- Tanulj meg mindennek örülni, aminek csak lehet!(Kevés panasz és szidás; sok öröm, hála, dicséret).

- Légy példa a nehézségek között (része az életre való felkészítésnek). Ha hasra esel, kudarcot vallasz, ne rejtegesd. Hadd lássa a gyereked, hogy mersz esendő ember lenni, és hadd lássa, hogyan állsz föl újra. Így a gyerekeid javára válhatnak a gondjaid, nehézségeid is. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál.

Emlékeztető – Összefoglalás:
- Támaszrendszer (beszámolás a fegyelmezésről, megbeszélés)
- A lelkiismeret-furdalást, bűntudatot fel kell dolgozni, meg kell oldani
- Ne hagyjuk, hogy a gyerekeink ellenünk fordítsák
- Idő magamra; nem kell mindig a gyerek körül, vagy őérte sürgölődnöm
- Idő minden egyes gyerekre külön-külön

FÜGGELÉK

Amire mindenkinek szüksége van (kinek-kinek különböző mértékben és arányban):

HOVATARTOZÁS – érezni, hogy szeretnek és elfogadnak, támaszkodhatok, számíthatok valakire

elfogadás: annak, aki ismer, úgy vagyok jó, ahogy vagyok
biztonság: nem inog a talaj a lában alatt (kapcsolati, anyagi, fizikai)
odafigyelés: nem nekem kell kiküzdenem, hogy vagyok a világon, valakit érdekel, mi van velem
együttérzés: megértenek, az én világomba képesek lépni, átérzik, min megyek keresztül
támogatás: segítség melléállással, fizikai részvállalással (autójavítás, gyerekvigyázás, házi szerelések), anyagi is;

ÉRTÉKESSÉG - érezni, hogy elfogadható, értékes ember vagyok
megbecsülés: értékesnek tartanak, értékelik-elismerik, aki vagyok és amit nyújtok
tisztelet: tiszteletben tartanak, méltó módon, uvariasan bánnak velem, nem égetnek le
gyöngédség: fizikai (odabújás, puszi, simogatás, testi közelségtől a szexig)

KOMPETENCIA - érezni, hogy képes, alkalmas, kompetens személy vagyok
bíztatás: pozitív visszajelzéseket kapok, dicséret
elismerés: észreveszik, milyen nagyszerű, amit csinálok (alkotás, munka, nevelés)
sikerek az általam értékelt területeken

Egyedülálló szülőként sok valódi, jogos, alapvető emberi szükséglet nincs betöltve az életünkben. Ilyen pl. a biztonságot adó tudat, hogy van, akihez tartozom; társam, aki olyannak ismer, szeret és fogad el, amilyen vagyok. Óriási űrt, bizonytalanságot jelent, (gyerekkel különösen), hogy már nem tartozom úgy valakihez, ahogy valaha igen. Ilyen annak a tudata is, hogy rendben vagyok (elég jó vagyok, méltó vagyok mások megbecsülésére). Ha az, akivel összekötöttük az életünket, aki a legjobban ismert, nem akar velünk élni, súlyos sérülést szenved az önértékelésünk. Hatalmas a kudarcélmény. Szükségünk van az önbizalomnak arra az érzésére is, hogy meg tudom csinálni azt, amibe belevágtam. Ez a
reménységgel és bátorsággal eltöltő bizakodó hozzáállás szükséges ahhoz, hogy sikeresen oldjuk meg a feladatainkat, előre örüljünk a ránk váró lehetőségeknek. Ez a lelkierő viszont a problémák megoldásában eddig tapasztalt sikerekből táplálkozik. Súlyos érvágás a bukás egy olyan fontos téren, mint a házassági kapcsolat.

Önbecsülésünk e három pillére (hovatartozás, értékesség, kompetencia) egyenlően erős és megbízható kell hogy legyen ahhoz, hogy jól tudjuk érezni magunkat a bőrünkben, megálljuk a helyünket az élet kihívásai között, és egészséges személyiségű gyerekeket neveljünk.

Forrás: www.családinet.hu

Ez ennél kevésbé egyértelmű szinteken is jellemző. A szülő viselkedése meghatározza azt, hogy mely viselkedésformák a követhetők, a megengedhetők, és melyek a tiltottak. Ilyen módon a gyerek elfogadható viselkedésnek fogja a tekinteni az erőszakot vagy a mértéktelen alkoholfogyasztást abban az esetben ha a szüleitől ezt látta.
Természetesen létezik egy fordított trend is, hiszen az alkoholisták gyermekei sok esetben egész életükben antialkoholisták lesznek, de mégis az esetek többségében inkább az a jellemző, hogy tudattalan módon azokat a megküzdési és viselkedési módokat használja a gyerek, amelyet a szüleitől lát, a szüleitől tanul.
Szerintem nekünk szülőknek oda kell a gyerekeinkre figyelni ebben a felbolydult világban, mert könnyen befolyásolhatók, és sajnos nagyon sok rosszat tapasztalhatnak az élet rögös útjain. Természetesen ilyenkor jön az hogy sokat dolgoznak a szülők és a gyerekkel keveset tudnak foglalkozni stb. stb. Úgy gondolom, ha már kiskortól kezdve odafigyelünk rájuk és törödünk velük, őszintén leülünk velük beszélgetni és mindig szakítunk rájuk időt, hogy velük legyünk sok későbbi problémától szabadulunk meg.
Ezt vizsgálták egy kutatás során, erről szól az alábbi írás.

Témához kapcsolódó cikk:

Az antiszociális családban felnőtt gyerekek maguk is hasonlóan fognak viselkedni, mint szüleik. Egy új vizsgálat szerint a gyerekek viselkedésének az a kulcsa, hogy ők milyennek látják szüleiket.

A kaliforniai egyetem kutatói 430 tizenéves és szüleik viselkedését vizsgálták, hogy megtudják, hogyan hat az egyik generáció antiszociális viselkedése a következőre, felmérjék, mennyire súlyos a kamaszok illetve szüleik antiszociális viselkedése, és azt, hogyan fogják fel a gyerekek szüleik viselkedését.

Antiszociális viselkedésnek minősítették a kutatók az alkohol- és drogfogyasztást, a vakmerőséget, a törvényszegést, a veszekedést, a konfliktuskeresést és a hazugságot.

A kutatók megállapították, hogy a gyerekek megfigyelik és értelmezik a szülők antiszociális viselkedését, ezt tanulják meg ők is. A szülők viselkedése példaként és igazolásként szolgál a gyerekek számára, mintegy felhatalmazásnak tekintik.

forrás: http://informed.hu

A gyerekeknek meg kell tanulniuk az érzelmeket, azok kifejezését és kezelését – ebben a szülőknek kell a segítségükre lenniük.
Nem mindig könnyű megértőnek lenni és jól reagálni a gyerek érzelmi megnyilvánulásaira.

Az első lépés a teljes odafordulás, a valóságos figyelem.
Amikor a pici a szülőhöz fordul bármilyen gondolatával, érzésével, apa vagy anya figyeljen oda arra, amit gyermeke mond.
Kapcsolja ki a tévét, tegye le a portörlő rongyot, forduljon a kicsi felé, nézzen a szemébe, és úgy hallgassa meg!
Olykor mondani sem kell semmit, elég a megértő figyelem, és a gyerek megnyugszik, netán ő maga talál megoldást a kérdésére.

A természetes reakció gyermekünk panaszára vagy beszámolójára leggyakrabban a kérdezés, illetve a tanács.
Kérdezni lehet jól, támogató módon, segítve a gyereket kibontani és átlátni a helyzetet, de gyakran a kérdések a gyerek ellen irányulnak,megkérdőjelezve mondandójának igazságtartalmát.
Ez rendkívüli módon rombolja a bizalmat, ráadásul megnehezíti a kicsi számára azt, hogy átlássa a helyzetet.
Miközben a gyerek mesél, panaszkodik, jó, ha visszajelzéseinkkel éreztetjük vele, hogy értjük, amit mond,elhisszük, s együtt is érzünk vele. Ehhez nem feltétlenül kellenek szavak – elég megértően hümmögni,esetleg érzelemkifejező hangokat kiadni, kimondani, hogy értjük, követjük, amit mond.
Ha a pici arról panaszkodik, hogy a kis barátja elvette a homokozólapátját, nem az az egyetlen megoldás, hogy megmagyarázzuk neki,hogyan is lehet közösen játszani, hogy miért is kell jószívűnek lenni és nem irigykedni, sőt, visszaszereznünk sem kell a másik gyerektől az eltulajdonított tárgyat. Érdemes kipróbálni, mi történik, hogyha csak érzelmi támogatást adunk: meghallgatjuk a picit,
együttérzően reagálunk: “Ó!” “Nahát!” “Tényleg?” “Értem, kicsikém.”

A gyerekek a szülőtől tanulják meg, mi is az, amit bizonyos helyzetekben éreznek – mi a nevük az érzéseknek,
mihez hogyan kell viszonyulni. Amikor csemeténk érzelmeket fejez ki a saját kis szavaival – örömet, dühöt, szomorúságot,
félelmet, undort, meglepődést, nem mindig könnyű ezt elfogadnunk.
Olykor valóban nem értjük, mit érez, máskor nem szeretnénk, ha úgy érezne, ahogy, és az is előfordul, hogy szeretnénk gyorsan megszabadítani őt a kellemetlen, negatív érzésektől. Ilyenkor gondoljunk arra, milyen fájó az, amikor a mi saját érzéseinket nem fogadja el valaki, aki számunkra fontos. Sose söpörjük félre a gyerek véleményét, akkor sem, hogyha úgy érezzük, neki tennénk ezzel jót!
Ha sír a kicsi, mert eltört a kedvenc játéka, ne azt mondjuk neki, hogy ne sírjon, hogy úgysem volt már jó, hogy majd veszünk neki másikat – ezzel nem vigasztaljuk, nem segítünk neki feldolgozni a veszteséget, sőt, arra tanítjuk, hogy ne bízzon a saját érzéseiben, hogy nyomja el azokat. Ez semmiképpen sem jó. A vigasztalás vagy megnyugtatás első lépése ismét a figyelem, a megértés, az érzések elfogadása, mi több, megnevezése. Nem kell attól félni, hogy ezzel fokozzuk a gyerek negatív érzéseit- ha szavakat adunk neki azok kifejezésére, ezzel jelezzük, hogy megértjük, és azt is, hogy normális, létező érzés az, amit tapasztal. Ezzel megnyugtatjuk őt. “Ó, nagyon sajnálom, édesem. Fájdalmas dolog elveszíteni egy szeretett tárgyat. Bizony nagyon jókat játszottál vele, megértem, hogy szeretted és most szomorú vagy.”

A logika és a magyarázat sem igazán célra vezető érzelmektől terhes helyzetekben. Amikor például gyermekünk a fejébe vesz valamit, és mindenáron azt akarja, gyakran annak levezetése, hogy miért is nem kaphatja meg, amit szeretne, csak olaj a tűzre. Érdemes kipróbálni azt a megoldást, hogy segítünk a gyereknek átélni a kívánt dolgot képzeletben. Például hogyha mindenáron az állatkertbe szeretne menni, mondjuk el neki, hogy nagyon szívesen elvinnénk őt, hogyha lehetne, és ahelyett, hogy magyarázni kezdenénk, miért is nem lehetséges ez, kérdezzük meg, hogy milyen állatot néznénk meg először, ha ott lennénk. Hogyha mindenképpen kistestvért szeretne, kérdezzük meg, milyen lenne az a kistestvér, miket játszana vele, hogy hívnák. Tegyük lehetővé, hogy fantáziában átélje a kívánt élményt! Ha csokit szeretne enni, ne azzal érveljünk, hogy nincs otthon, hanem mondjuk el neki, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy varázspálcánk, és odavarázsolhatnánk neki – találjuk ki együtt, milyen csokit kellene akkor varázsolni. Ezzel kifejezzük, hogy megértjük és elfogadjuk a vágyát, teljesítenénk, ha volna rá mód, és a képzeletbeli vágyteljesítés csillapítja a vágyat.

Talán nem is gondoljuk mi szülők, mennyire befolyásolja gyerekeink későbbi életét hogy a dícséret melyik formáját alkalmazzuk.

Sokszor kutyafuttában dícsérjük okosságát az élet rohanásai közt és azt gondoljuk ezzel megvan oldva önbizalmának építése. Persze nem rossz szándékkal tesszük hanem mert ez a leggyorsabb, vagy mert ezt tartjuk helyesnek. Egyáltalán nem teszünk jót a gyerekünknek azzal, ha folyamatosan azt hangoztatjuk, mennyire okos is ő. Persze, ez nem azt jelenti, hogy tilos a kicsiket dicsérni, mindössze arról van szó, jobban meg kell választani a módját annak, hogyan fejezzük ki az elismerésünket a gyerekek felé. A dicséret hasznos és szükséges dolog, azonban sokkal fontosabb, hogy “egyénre szabott bókokkal” segítsük a gyereket,
ahelyett hogy általánosságokat mondanánk neki – hiszen minden kicsi
másmilyen, és más motiválja jobban.
Természetes, hogy az elismerés erősíti a gyerek irányadó érzését,
ám a pszichológus szerint nem általában kell “okosozni” a gyereket,
hanem a kicsit elvontabb “ezt nagyon jól csináltad” elismerés az igazán hasznos – de csak akkor, mikor annak helye van. A gyerek érzi, hogy mi örülünk-e, vagy tetszik-e nekünk, mit és ahogy csinál. “Ha valóban tetszik nekünk, például egy rajza, s azt mi kitesszük a szobánkba, annak a kicsi örül és ez a cselekedet megerősíti őt.
Kevesen tudják, hogy az együttélés maga nevel. Ugyanis, ha együtt élek a gyerekkel, gesztusaim vannak felé, amelyek lehetőleg őszinték, magammal azonosak, az igenis nevel.”

“Amikor a gyerek érzését rongálják, vagyis, azt mondják neki, hogy “úgysem tudod”, az nagyon veszélyes. Sokan mégis ezt az utat választják, mert azt hiszik, hogy a gyereket ezzel motiválják a jobb teljesítményre. Ez tévedés. Biztos, hogy ez problémákat okoz majd a felnőtt életben, de már a gyerekkorban is, hiszen így a gyerek nem érzi, hogy uralja a helyzetét, nem érzi azt, hogy biztonságban lenne” – mondja. ”

“Akinek gyermek korában kevésbé adják meg az érzelmi biztonságot, s ezáltal nem teljesen fejlődik ki nála az érzelmi tartás, az valószínűleg tényleg habozóbb természetű egyik oldalról. Másrészt, létezik a kompenzálásnak az a sajátos jelensége, amikor éppen azért makacs, rábeszélhetetlen és meggyőzhetetlen, ugyanakkor határozott döntéshozó valaki, mert a háttérben ilyen érzelmi labilitást kell leküzdenie. A gyermekpszichológus így összegez. “Nincsenek egyértelmű dolgok a létben. Nem lehet azt állítani, hogy a gyerekkori dicsérettől függ minden, de azt sem, hogy nincs szerepe. Nagyjából és egészében mégis azt mondhatjuk, ha egy család érzelmi biztonságot ad, akkor az jó indulási esélyt ad a gyereknek az egészséges, a neki magának, viszonylagos megelégedettséget okozó életvitelre.”

Természetesen létezik az is, hogy valaki teljesen másképp neveli gyermekét, mint ahogy őt nevelték szülei. A legegészségesebbek onnan kerülnek ki, ahol középút van – hol így, hol úgy történnek a dolgok. A “legkönnyebb a két szélsőséges álláspontot fenntartani, a legnehezebb pedig a kettő között lavírozni.” Az a jó, ha a döntések közös döntésekké válnak, de persze minél kisebb a gyerek, annál inkább a szülőé a felelősség. Egy kisgyerekkel még nem tudjuk például megbeszélni, hogy mikor menjen el a mamához, de egy kamaszodó gyereket már belevonhatunk ebbe a döntésbe.