Bár kicsit már korábban érkezett Ádám, mint ahogy ezt a cikket írom, de most van egy szabad pillanatom. Február 22-én mentünk be a kórházba 5 perces fájásokkal, remélve, hogy Ádám érkezik hozzánk. Délelőtt 11 órára ezek a fájások mintha nem is lettek volna eltűntek, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy marasztalnak. Sokféle vizsgálat következett a napokban, hátha Ádám előbújik, de Ő nagyon jól érezte bent magát. 
Az első bejegyzésemhez képest “óriásit” nőttünk én és a kisbabám. Már a 36. hetet tapossuk és az is kiderült, hogy kisfiú lesz. Ádám Máté lesz a keresztneve. Szinte mindig eszembe jut, hogy milyen volt amikor a nagylányom volt ilyen kicsi és mindig arra jutok, hogy teljesen más volt az a terhesség mint ez. Az internet csodás dolog, mert ha nem tudsz valami orvosi adatot értelmezni, vagy nem mondták neked mi ez a név és te még nem is hallottál róla, bárminek utána tudsz nézni.
Igen, jó; de rossz is egyben mert a sok információban szinte elvész az ember és hajlamos magára vetíteni sok olyan problémát ami talán nem is az övé. Visszatérve Ádám nemsokára meg fog születni. Mindenki nagyon várja már az érkezését. Vajon milyen lesz? Nyugodt vagy sírós? Remélem az előbbi, mert nekem mellette vizsgáznom is kell…:)
Nagyon várom már a nyarat akkorra már nyugalom lesz körülöttünk és csak a pici körül foroghat majd minden.:) és mindenki:)
Jó lenne természetesen szülni, mert akkor baba-mama szobába kerülnék, ez sajnos a lányomnál nem volt megvalósítható pedig jó lett volna. Akkor még nem volt ilyen rendszer a kórházban.
Majd írok még ha megszületett a picurkánk.
Milyen nagyszerű és hihetetlen érzés állapotosnak lenni, számolni a napokat, heteket és arra gondolni most éppen hogy fejlődik a kisbabánk a pocinkban. Mekkora lehet? Van-e már keze, lába? Érez már valamit? Hall minket? Számtalan kérdés merül fel bennünk ezalatt a 9 hónap alatt.
Én a második babámat várom, az “első babám” már kamasz gyerek és számomra a terhesség most legalább olyan új élmény mint legelőször volt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a terhességem első időszaka is elég problémamentesen zajlott. Na nem mondom, hogy nem voltak kisebb hányingereim, vagy nem éreztem magam rosszul a szagoktól vagy nem szédültem soha, de hál’ isten elég enyhén zajlott le. A második trimeszter elején már ezek a kis kellemetlenségek is elmúltak.
Jelenleg a 15.héten járok és már mozog a pici babám, esténként mindig beszélgetek hozzá és a kezem érintésére mozgolódással válaszol. Nem tudom, hogy kisfiú vagy kislány lesz-e, de úgy gondolom nem is ez a lényeg, hanem, hogy egészséges legyen. Egyszer olvastam egy blogon egy felháborodott anyuka írását, hogy egyre többen szeretnék meghatározni a születendő gyermekük nemét, vagy ha nem tudják akkor legalábbis minél hamarabb megtudni, hogy fiúk vagy lányuk születik. Ez az anyuka felháborodottan írt erről, hogy azt elfelejti minden ember, hogy nem fiú vagy lány, hanem egy kis EMBER lapul a szíve alatt és nem is az számukra a fontos, hogy egészséges és gyerek, hanem, hogy fiú-e vagy lány. Egyetértek ezzel az anyukával teljes mértékben, nem szabad ennyire leegyszerűsíteni a dolgot, fel kell nyitni az emberek szemét, hogy ne így lássák. Tőlem is rögtön ezt kérdezi bárki aki megtudja, hogy babát várok…”És fiú lesz vagy lány?” vagy “Mit szeretnél fiút vagy lányt?”
Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni… Általában a legelfogadottabb “Mindegy csak egészséges legyen” válasz a legkézenfekvőbb. Már várom nagyon a következő ultrahangot, ahol egy kicsit bekukucskálhatok a babám világába. Jó lenne otthonra is egy készülék amivel bármikor be kukkanthanék hozzá. : )
Mottó:
“Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.” ( ARDUA VINCIT AMOR )
Egy gyakori kérdés a Google-ban: “Mi a szerelem?”… nos, a legszebb magyarázatot pár évvel ezelőtt hallottam egy asszisztens barátnőmtől.
Ezeken az esős napokon visszaemlékeztem a történetre, és szeretném ma veletek megosztani.
“Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.
Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak… az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni
az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.
Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de
az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel… Akkor
csodálkozva megkérdeztem: “És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?” Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: “Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő”.
Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget… Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: “Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!… Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem
?!… nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.
Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van”.
Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben !!!
“A barátot a legnagyobb jó közé soroljuk, a barát hiányát és a magányt pedig a legkeservesebb dolognak tartjuk.”
Nem tudom, hogy napjaink rohanásában fontosak-e az igazi emberi kapcsolatok, mint a szeretet vagy a barátság, az eggyüttérzés vagy a segítőkészség. Sajnos egyre kevesebbet tapasztaljuk, adjuk-kapjuk ezeket az érzéseket. A világunk már nem erről szól, sokkal inkább az erőszakról, a sértésekről vagy a megalázásokról. Az emberi kapcsolatok egyre felszínesebbé válnak és már nem mernek az emberek mély kapcsolatokat kialakítani, se a szerelemben, se a barátságban. Egyre sekélyesebbé válik minden, talán ilyenkor karácsonykor egy kicsit jobban ráébrednek az emberek, hogy szeretetben kellene élni, de jön a január és már el is felejtik…
“A legfontosabb dolog az életben nem a pénz, a társadalmi státusz, vagy az elismerés, hanem az az időszak, amikor a barátja vagy valakinek.”
Egy 12 éves kislány írt egy fogalmazást a barátságról, azt írta, hogy ő milyennek gondolná, mert neki nincs egy igaz barátja se, mint ahogy sokunknak sincs.
A hétvégén a planetáriumban voltunk, vagyis nem a planetáriumban hanem mellette, ahol távcsöves bemutatót néztünk.
Számomra nagyon élvezetes volt, mert még soha nem láttam ilyet…
Július 6 – 13 ig volt Kecskeméten megrendezve a X. európai gyermektalálkozó, rengeteg programmal, amit maguk a gyerekek adtak elő. A paletta elég színes volt, zene, tánc, színdarabok, musicelek, rockopera és természetesen játékok. Mi sajnos nem tudtunk minden nekünk tetsző műsort megtekinteni, de egyszer – kétszer ott voltunk, és nagyon tetszettek az előadások.
Múlt hétvégén felkerekedtünk a kis családommal és elmentünk a kecskeméti vadasparkba, ahol nem csak az állatokban tudunk gyönyörködni, hanem az előtte levő játszótéren is jól érezhetik a gyerekek magukat.
Egy percig szeress,mig elmondom imádlak,
Egy óráig szeress,mig megsugom kivánlak.
Szeress egy napig,mig csokolni tudlak,
Szeress egy életre,és szeretni foglak.
Amikor az ember elveszíti egy szeretett hozzátartozóját, valami megszakad benne…
Hirtelen nem is tudjuk felfogni, mi történik velünk, mert még mindig nem hisszük el. Reménykedünk? Valószínű. Biztosan azért mert nem tudatosul az emberben. Várjuk, hogy betoppanjon és rájöjjünk arra, hogy ez csak álom, de nem így történik…