“A barátot a legnagyobb jó közé soroljuk, a barát hiányát és a magányt pedig a legkeservesebb dolognak tartjuk.”

Nem tudom, hogy napjaink rohanásában fontosak-e az igazi emberi kapcsolatok, mint a szeretet vagy a barátság, az eggyüttérzés vagy a segítőkészség. Sajnos egyre kevesebbet tapasztaljuk, adjuk-kapjuk ezeket az érzéseket. A világunk már nem erről szól, sokkal inkább az erőszakról, a sértésekről vagy a megalázásokról. Az emberi kapcsolatok egyre felszínesebbé válnak és már nem mernek az emberek mély kapcsolatokat kialakítani, se a szerelemben, se a barátságban. Egyre sekélyesebbé válik minden, talán ilyenkor karácsonykor egy kicsit jobban ráébrednek az emberek, hogy szeretetben kellene élni, de jön a január és már el is felejtik…

“A legfontosabb dolog az életben nem a pénz, a társadalmi státusz, vagy az elismerés, hanem az az időszak, amikor a barátja vagy valakinek.”

Egy 12 éves kislány írt egy fogalmazást a barátságról, azt írta, hogy ő milyennek gondolná, mert neki nincs egy igaz barátja se, mint ahogy sokunknak sincs.

Kép szövegének elolvasása: jobb egérgomb és a kép megjelenítése…

A szülők többsége úgy véli, az a dolga, hogy rábírja a gyereket az evésre. Pedig valójában az lenne a feladatuk, hogy változatos, egészséges étrendet kínáljanak a gyereknek – hangsúlyozza Harriet Worobey, a Rutgers Egyetem táplálkozástudományi előkészítő intézetének igazgatója, aki összegyűjtötte, milyen hat alapvető hibát követnek el általában ezzel kapcsolatban.

1. Kizavarják a gyereket a konyhából

A forró tűzhely és az éles kések miatt érthető, ha a szülők nem szeretik, hogy a kisgyerek a konyhában lábatlankodik, amikor készül az ebéd vagy a vacsora. Több kutatás azonban már bebizonyította, hogy a gyerekek bevonása az étel elkészítésébe az első fontos lépés ahhoz, hogy ki is próbálják az új ízeket.

A Kolumbia Egyetem tanárképző szakának kutatói mutatták be, hogyan hat a gyerekek evési szokásaira a főzés. Egyik vizsgálatukban hatszáz, óvodás és hatodik osztályos életkor közötti gyerek vett részt egy táplálkozási tanfolyamon, amelynek során arra próbálták ránevelni őket, hogy több zöldséget és teljes kiőrlésű gabonafélét egyenek.

A gyerekek egy része az elméleti oktatás mellett főzési leckéken is részt vett. Mint kiderült, azok, akik maguk készítették az ételt, szívesebben is ettek ilyen egészséges ételeket az étteremben, sőt, még repetát is kértek.

2. Könyörögnek, hogy csak egy falatot egyen

Ésszerűnek tűnik ugyan, ha próbáljuk rábeszélni a gyereket egy falat ételre, ez a próbálkozás azonban gyakran inkább ellentétes hatást vált ki, még akkor is, ha jutalmat ígérnek érte – ezt több kutatás is alátámasztja.

Az egyik vizsgálatot a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói végezték, akik azt kérték a gyerekektől, hogy egyenek zöldséget és igyanak tejet – jutalmul pedig azt ígérték, hogy kapnak matricát és nézhetnek tévét. A gyerekek megtették, de a későbbiek során kimondott utálatot mutattak az így rájuk kényszerített ételek iránt.

Sokkal jobb megoldás, ha a szülő a gyerek tányérjára teszi az ételt, és arra bátorítja a kicsit, hogy kóstolja meg. Ha mégsem teszi, akkor nem szabad megszidni, és jutalmat sem szabad ajánlani, ha mégis megkóstolja. Ilyenkor csak kérdezzük meg, kér-e még.

3. Eldugják előle, amit szerintük nem ehet

A szülők félnek attól, hogy a gyerek mindent egyszerre felfal, ezért az ételt olyan helyen tartják, ahol a gyerek nem éri el. Csakhogy az már több kutatásból is kiderült, hogy minél inkább tiltanak valamitől egy gyereket, azt annál jobban kívánja.

A Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói is végeztek egy ilyen vizsgálatot: azt kutatták, hogy mennyire kívánják a gyerekek a tiltott élelmiszereket. A gyerekeket egy asztalhoz ültették, amelyet telepakoltak almás és barackos süteménnyel teli tányérokkal – két olyan étellel, amelyet a megelőző teszteken a gyerekek “éppen csak jónak” minősítettek.

Egy másik csoport asztalán a sütik egy része tányéron, míg a többi átlátszó süteményes dobozban volt. A gyerekeknek azt mondták, tíz perc múlva vehetnek csak a dobozból.

Az eredmény: háromszor annyi süti fogyott a dobozból, mint a tányérokról.

Egy másik vizsgálatból pedig az derült ki, hogy azok a gyerekek, akiket otthon korlátoznak abban, hogy mit és mikor ehetnek, hajlamosabbak arra, hogy rosszullétig túlegyék magukat, ha végre szabad.

Mi ebből a tanulság a szülők számára? Ne tartsanak otthon olyan élelmiszert, amelytől el akarják tiltani a gyereket! Vásároljanak inkább egészséges nassokat, és engedjék, hogy a gyerek mindig ehessen, amikor kedve van.

4. A gyerek előtt fogyókúráznak

A gyerekek eltanulják a szülők étkezési szokásait, és nagy valószínűséggel azt eszik, amit az anyjuk és az apjuk. A Rutgers Egyetem, óvodásokkal végzett vizsgálata megállapította, hogy a kicsik ugyanazokat a gyümölcsöket és zöldségeket eszik, amelyeket a szüleik – és ugyanazokat utasítják el. Egy másik kutatásból pedig az derült ki, hogy a lányok válogatósabbak, ha az édesanyjuk is az.

Erre az összefüggésre nagyon kell figyelniük azoknak a szülőknek, akik fogyókúráznak. A Health Psychology című szaklap 2005-ös tanulmánya szerint azok az anyák, akik túl sokat foglalkoznak a súlyukkal, hajlamosabbak arra, hogy a lányukat is eltiltsák bizonyos ételektől, vagy bátorítsák őket is a fogyókúrára.

A baj ezzel az, hogy a tilalmon alapuló diéta a legtöbb embernél nem működik, viszont nagy elcsábulásokhoz – és elhízáshoz vezet. Azzal, hogy rendszertelen táplálkozáshoz szoktatják a gyereket, a szülők étkezési rendellenességek, egy életre szóló mániákus diétázás veszélyének is kiteszik őket.

5. Unalmasan főznek

A mániákusan kalóriaszámláló szülők gyakran tálalnak egyszerű, párolt zöldséget – nem csoda, hogy ezt vonakodnak megenni a gyerekek. Táplálkozási szakértők szerint nem kellene félni a zöldségfélék “megbolondításától”; egy kis vaj, dresszing, sajtszósz vagy barnacukor sokkal kívánatosabbá teszi a gyerekek számára az ételt. Ha pedig egy kis zsiradékot adunk a zöldséghez, azzal még jót is teszünk, mert könnyebben felszívódnak a szervezetben a zsírban oldódó tápanyagok. Ez a pár extra kalória nem nagy ár azért, hogy a gyerekkel megszerettessük a zöldségféléket!

6. Túl gyorsan feladják

A szülők túl gyakran mondják valamire: “ezt az én gyerekem sosem enné meg”. Lehet, hogy ez a pillanatnyi helyzetben igaz, de ne feledjük, hogy az evési szokások gyakran változnak! A szülőknek ezért mindig többféle egészséges ételt kell tálalniuk, még akkor is, ha a gyerek meg sem hajlandó kóstolni azokat! Hiszen egy kisgyereknél akár hónapokig is próbálkozni kell ahhoz, hogy végre elfogadjon egy addig ismeretlen ételt.

A testvérek és a barátok is megváltoztathatják a gyerek evési szokásait. Leann L. Birch, a Pennsylvaniai Állami Egyetem gyermekkori elhízást kutató intézetének igazgatója mesélte, hogy az első gyereke mindig is szerette az új ízeket, míg a második nem. De mivel látta, hogy a nővére mindent kipróbál, 10-11 éves korára már ő sem akart elmaradni tőle.

Susan B. Roberts, a Tufts Egyetem táplálkozási szakértője a “15-ös szabály” betartását javasolja: azt tanácsolja, hogy legalább 15-ször tegyünk az asztalra egyféle ételt, hogy lássuk, elfogadja-e a gyerek, vagy sem. Ha végre hajlandó megkóstolni, akkor a szülőknek hasonló színű vagy ízű ételekkel kell próbálkozniuk, így egyre változatosabbá tehetik a gyerek étrendjét.

A válás soha nem könnyű, de új életet kezdeni – egy gyerekkel oldalunkon – még nehezebb.

A nők erősek, sok mindent kibírnak. Az élet számtalan terhet tesz vállukra, ezért már kiskorukban is sokkal hamarabb válnak komollyá, éretté mint ellenkező nemű társaik. A kisfiúknak az esetek többségében még a házimunkából sem kell kivenni részüket. A nők többsége jóval könnyebben viseli a válást követő idősszakot, a férfiak számára azonban egyedül maradni egy gyerekkel felér egy korbácsütéssel, hiszen vállalniuk kell minden olyan feladatot is, mely korábban az édesanya szerepkörébe tartozott.

A gyermek szerepe

Sokan mondják, hogy az életben az egyetlen igazi kincs a gyermek; erőt ad, mosolyt csal az arcunkra akkor is, ha rossz kedvünk van. A szülők válása esetén is igaz ez, hiszen ő ad erőt a folytatáshoz. Ritkább eset az, amikor az édesapánál marad a gyermek, hiszen legtöbb esetben az édesanya vállalja (és ragaszkodik hozzá), hogy gyermekét nevelhesse. Ez a későbbiekben mindkét fél párkapcsolatára hatással lehet, hiszen mindkét szülőnek joga van látni és nevelni gyermekét. Nem egy esetben azonban az is előfordul, hogy a szülő gyermekét használja fel a másik eltaszítására, vagy éppen visszahódítására.

Elvált apák hátrányban

Az elvált édesapák sok esetben hátrányos helyzetbe kerülnek, ha új kapcsolatot próbálnak kiépíteni. Egyre nagyobb számban vannak azon férfiak, akik már túlvannak egy házasságon, s egy váláson. A nők többsége pedig ösztönösen kerüli az elvált férfiakat. A magyarázat egyszerű; sokan attól félnek, hogy egy elvált emberre nem jellemző a hűség és kitartás, mások félnek az ismeretlentől, a közös jövőtől.

Sok esetben az elvált férfiak jövendőbelije nem is ok nélkül aggódik. Nem egyszer az exfeleség próbálkozik az új kapcsolat szétrombolásával, máskor pedig a gyermek áll a szerelem útjába. Mindenre fel kell készülnie annak, aki egy elvált szülőt választ társának.

Az alkalmazkodás

Ha a válás csendben zajlott, s mindenki elfogadja az új kapcsolatot, akkor is számtalan nehézséggel kell számolni. A gyermeket mindkét szülőnek joga van látni, s a nagyszülők is igényt tartanak közelségére. Soha nem lesz egy megszokott átlagos család, hiszen a mostohaszülővel együtt immár három nevelő, s ezzel egy időben hat nagyszülője is lesz a gyermeknek.

Az ünnepnapokon, akárcsak a hétköznapokon, mindenkinek alkalmazkodnia kell a gyermek többi családtagjához, s elsősorban az ő igényeit kell figyelembe venni akkor is, ha ez felborítja a mindennapi rutint.

Két szék között a pad alá

Az apukák olykor két szék közé kerülnek – s néha a pad alá esnek. Vitathatatlan tény, hogy egy válást követően a két szülő között már csak a gyermek az egyetlen kapocs, s mindenki igyekszik az ő érdekeit szem előtt tartani. Néha azonban előfordul hogy maga a gyermek próbálja megakadályozni az új kapcsolatot, hiszen egész addigi élete a válást követően értelmét veszti. Nem érti, miért állt egy másik nő édesanyja helyére, s foggal-körömmel küzd a kapcsolat ellen. A legjobb megoldás, ha mindkét szülő elmagyarázza miért történt a válás, és megérteti vele, hogy sem az új barátnő, sem ő maga nem hibás a szülők kapcsolatának megromlásában.

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következõ párbeszéd alakul ki:
Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.

Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm? A diák hallgat
Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölrõl, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: Jó-e Sátán?
Diák: Nem.
Prof: Honnan származik Sátán?
Diák: Istentõl?
Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bûn ebben a világban?
Diák: Igen.
Prof: A bûn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: Igen.
Prof: És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: Igen.
Prof: Tehát ki teremtette a bûnt? A diák nem válaszol
Prof: Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyûlölet? Csúfság? Mindezen szörnyû dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: Igen, uram.
Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket? A diák nem felel
Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: Nem, uram.
Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: Nem, uram.
Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenrõl?
Diák: Nem, uram, attól tartok nem.
Prof: És mégis hiszel benne?
Diák: Igen.
Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van.
Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.
Diák: Professzor, létezik-e a hõ?
Prof: Igen.
Diák: És létezik-e a hideg?
Prof: Igen.
Diák: Nem, uram. Nem létezik.
Az események ezen fordulatára az elõadóterem elcsendesedik.
Diák: Uram, lehet sok hõnk, még több hõnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet fehér hõnk, kevés hõnk, vagy semennyi hõnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 458 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hõ nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hõ nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hõ: energia. A hideg nem AZ ellentéte a hõnek, uram, hanem a hiánya.
Az elõadóteremben ekkor már egy gombostû leejtését is meg lehetne hallani.
És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejû fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof: Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember?
Diák: Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: Uram, ön a kettõsségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van AZ élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenrõl alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhetõ dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált AZ élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényrõl, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte: csak annak hiánya. Most mondja meg nekem, professzor: azt tanítja a diákjainak, hogy majmoktól származnak?
Prof: Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák: Látta-e már valaha AZ evolúciót a saját szemével, uram?
(A professzor mosolyogva megrázza a fejét, kezdi látni, mi lesz a vita kimenetele.)
Diák: Mivel eddig még senki sem látta AZ evolúciós-folyamatot végbemenni, sõt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor? Nagy zajongás támad az osztályban.
Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor agyát?
Az osztály nevetésben tör ki.
Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát?…. Úgy tûnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az elõadásainak? A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.
Prof: Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: Errõl van szó, uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetõje.
A diák….. Albert Einstein volt.

A tudomány, vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak. (Albert Einstein)

Egy percig szeress,mig elmondom imádlak,

Egy óráig szeress,mig megsugom kivánlak.

Szeress egy napig,mig csokolni tudlak,

Szeress egy életre,és szeretni foglak.

Mit ember nem…

Ismered a szerelmet,mit úgy

nevezünk költői – plátói?

Mely érinthetetlen, mit ember

sárba nem tiporhat, s szóval sem

mocskolhat?

A tisztát, az igazit, a mélyből

felfakadót?

Melynek lángjaiban égve érzed,

hogy ebből a sebből soha fel

nem gyógyulva kell élned?

Hát ez vagy te nekem!

Az örökké égő, perzselő láng,

mely fájdalmával boldoggá,

teljessé tesz engem!

(Mária csillag)

ÁLMOD LENNÉK

Álmod lennék ezüst éjben,
nyugtalan, remegő holdfényben.
Zaklatott, vágyteli álom,
amilyenre régóta vágyom.
Álmod lennék majd. Szerető,
mindig csak utánam epedő,
ágaskodó, sóvárgó kivárás,
csókokban ébredő kívánás.
Álmod lennék, mely átölel,
és tüzes ölében ringat el.
Egyetlen álmod és vágyad …
Ne csak én epekedjek utánad!

SZERELEMRE VÁGYOM

Már a múlté régi üdeségem…
szemem fénye is megfakul lassan,
de a remény még nem hal meg bennem
csak a legutolsó pillanatban.

Szívem újra szerelemre vágyik,
testem tüzes, izzó szenvedélyre
Szeretni szeretnék mindhalálig,
pedig fel kéne tán adnom végre!

Tán az tudna oly nagyon kívánni,
aki ismerte az ifjúságom…
aki tudna hinni bennem, s várni,
hogy az álmát én valóra váltom.

Talán..

Talán vidul sötét kedvünk.
Talán mindent újra kezdünk.
Talán együtt ismét szállunk,
s újra éljük minden vágyunk.
Talán karod átkarolhat
feledtetve mind a múltat.
Talán ajkad szám lezárja,
s csókot lehel szempillámra,
karjaim közt lelhetsz enyhet,
s megint örülsz, hogy ölellek

—————————

“Szeretném elmondani,szeretlek téged!
Szeretném ha tudnád: csak érted élek!
Szeretnék szemedbe mélyen belenézni
elmondani: NÉLKÜLED NEM ÉRDEMES ÉLNI!!!

—————————

Mint lágy szellő érintette ajkamat,
Mézédes csókmely beszél
Mégis halgatag.

Oly csekély volt lelkemben mégis vihar tombolt,
Hurrikán, tornádó, szélvihar, tudtamma nem lesz enyém,
Szívem belehal.

Félelem kétség, viharos érzések,
Látni szeretném De mégis félek,
Talán nem lesz szerencsém.

Lényem reszket s lángban ég,
Hívlak téged védj meg,
És add nekem szerelmét.

Gyengéd érintése, forró lágy szavai,
Lelkembe égeti,hogy sose tudjam feledni,
Milyen tisztán és őszintén Szeretni!

———————

Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Ady Endre

Beszédünk felépítő egységei a szavak, amelyeknek értelme mindig a szövegkörnyezettől és az egyén értelmezésétől függ.

 A kimondott szót is lehet sokféleképpen érteni: kérésként, parancsként, állításként, kérdésként más – más jelentéssel bír és ez természetesen igaz a leírt szóra is. Ahány ember annyiféleképpen értelmez és magyaráz. Sokan voltunk már olyan helyzetben, hogy szinte már kézzel és lábbal magyaráztak nekünk és nem értettük, mert a nekünk megfelelő értelmezés nem jutott el hozzánk. Ezekből aztán megszületik a félreértelmezés, amit esetleg vita követ a két fél között. Ilyenkor próbálják egymással ismét megértetni, hogy miről is beszéltek igazán és ez vagy sikerül, vagy nem. Sajnos, van amikor megbántunk embereket szavainkkal akaratunktól függetlenül. Lehet, hogy nekünk még nem sértő egy szó illetve egy szövegkörnyezetben levő szó, de másnak már igen; mert neki más az értelme, mint nekünk, vagy mi nem vesszük ezt még  sértésnek. Természetesen nem csak ilyen rossz értelemben lehet ezt nézni, mert ez lehet éppen humoros is mikor félreértünk valakit. A veszély hatalma lehet még az is mikor emberek  direkt vezetnek félre más embereket saját céljaik elérése érdekében, vagy csak azért mert nem érdekük, hogy a másik ember tisztán lásson illetve megértse a hozzá eljutó szavakat. Ilyen lehet egy politikus vagy egy igazgató aki addig mondja a magáét, hogy az ember már nem is érti miről is van szó igazán.

Mindenesetre remélem én érthető voltam, és nagyon bízom abban, hogy nekünk embereknek a jövőben egyre kevesebb problémánk lesz a veszélyes szavakból.

Amikor az ember elveszíti egy szeretett hozzátartozóját, valami megszakad benne…
Hirtelen nem is tudjuk felfogni, mi történik velünk, mert még mindig nem hisszük el. Reménykedünk? Valószínű. Biztosan azért mert nem tudatosul az emberben. Várjuk, hogy betoppanjon és rájöjjünk arra, hogy ez csak álom, de nem így történik…

Napok telnek el és még mindig nem hisszük el. Vajon miért nem? Hiszen tudjuk napok óta, hogy elment, de mi még mindig úgy érezzük, hogy velünk van még.
Minden tárgy a szobában ami ugyanúgy van ahogy volt mind a “normális” életünket idézi mikor még ő is ott volt.

Azután egyszer csak rájövünk, hogy hiába minden, ez a végleges és visszavonhatatlan állapot és elkezdjük sajnálni magunkat, hogy mennyire üres lesz a világ nélküle. Persze jönnek a “közhelyes” gondolatok – “neki már jobb így” meg hogy “úgyis csak szenvedett már”- ami persze igaz, de hát azért mi mindig bízunk a gyógyulásban. Igazából nem is tudom miért írom le ezeket a sorokat, csak egyszerűen kikívánkozik belőlem. Sokat gondolkodtam ebben az időszakban az elmúláson, ami olyan hihetetlen, hogy fel sem tudjuk fogni. Vajon vár ránk valami a halál után? Ki ezt, ki azt hisz ezzel kapcsolatban. Nekem az a meggyőződésem, hogy az agyunk ezt képtelen felfogni, mert nem képes megbírkózni, azzal a gondolattal, hogy nincs semmi. Talán így van… Talán nem…
Mindenesetre sok idő kell nekünk amíg feldolgozzuk a halálát, de a szívünkben örökké ott él majd s ez talán vigaszt ad…

S ha nevetek vagy ajkamon kel ének,
teszem, mivel egyetlen menedék ez,
hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek. ( Petrarca) >

Ez ennél kevésbé egyértelmű szinteken is jellemző. A szülő viselkedése meghatározza azt, hogy mely viselkedésformák a követhetők, a megengedhetők, és melyek a tiltottak. Ilyen módon a gyerek elfogadható viselkedésnek fogja a tekinteni az erőszakot vagy a mértéktelen alkoholfogyasztást abban az esetben ha a szüleitől ezt látta.
Természetesen létezik egy fordított trend is, hiszen az alkoholisták gyermekei sok esetben egész életükben antialkoholisták lesznek, de mégis az esetek többségében inkább az a jellemző, hogy tudattalan módon azokat a megküzdési és viselkedési módokat használja a gyerek, amelyet a szüleitől lát, a szüleitől tanul.
Szerintem nekünk szülőknek oda kell a gyerekeinkre figyelni ebben a felbolydult világban, mert könnyen befolyásolhatók, és sajnos nagyon sok rosszat tapasztalhatnak az élet rögös útjain. Természetesen ilyenkor jön az hogy sokat dolgoznak a szülők és a gyerekkel keveset tudnak foglalkozni stb. stb. Úgy gondolom, ha már kiskortól kezdve odafigyelünk rájuk és törödünk velük, őszintén leülünk velük beszélgetni és mindig szakítunk rájuk időt, hogy velük legyünk sok későbbi problémától szabadulunk meg.
Ezt vizsgálták egy kutatás során, erről szól az alábbi írás.

Témához kapcsolódó cikk:

Az antiszociális családban felnőtt gyerekek maguk is hasonlóan fognak viselkedni, mint szüleik. Egy új vizsgálat szerint a gyerekek viselkedésének az a kulcsa, hogy ők milyennek látják szüleiket.

A kaliforniai egyetem kutatói 430 tizenéves és szüleik viselkedését vizsgálták, hogy megtudják, hogyan hat az egyik generáció antiszociális viselkedése a következőre, felmérjék, mennyire súlyos a kamaszok illetve szüleik antiszociális viselkedése, és azt, hogyan fogják fel a gyerekek szüleik viselkedését.

Antiszociális viselkedésnek minősítették a kutatók az alkohol- és drogfogyasztást, a vakmerőséget, a törvényszegést, a veszekedést, a konfliktuskeresést és a hazugságot.

A kutatók megállapították, hogy a gyerekek megfigyelik és értelmezik a szülők antiszociális viselkedését, ezt tanulják meg ők is. A szülők viselkedése példaként és igazolásként szolgál a gyerekek számára, mintegy felhatalmazásnak tekintik.

forrás: http://informed.hu

A gyerekeknek meg kell tanulniuk az érzelmeket, azok kifejezését és kezelését – ebben a szülőknek kell a segítségükre lenniük.
Nem mindig könnyű megértőnek lenni és jól reagálni a gyerek érzelmi megnyilvánulásaira.

Az első lépés a teljes odafordulás, a valóságos figyelem.
Amikor a pici a szülőhöz fordul bármilyen gondolatával, érzésével, apa vagy anya figyeljen oda arra, amit gyermeke mond.
Kapcsolja ki a tévét, tegye le a portörlő rongyot, forduljon a kicsi felé, nézzen a szemébe, és úgy hallgassa meg!
Olykor mondani sem kell semmit, elég a megértő figyelem, és a gyerek megnyugszik, netán ő maga talál megoldást a kérdésére.

A természetes reakció gyermekünk panaszára vagy beszámolójára leggyakrabban a kérdezés, illetve a tanács.
Kérdezni lehet jól, támogató módon, segítve a gyereket kibontani és átlátni a helyzetet, de gyakran a kérdések a gyerek ellen irányulnak,megkérdőjelezve mondandójának igazságtartalmát.
Ez rendkívüli módon rombolja a bizalmat, ráadásul megnehezíti a kicsi számára azt, hogy átlássa a helyzetet.
Miközben a gyerek mesél, panaszkodik, jó, ha visszajelzéseinkkel éreztetjük vele, hogy értjük, amit mond,elhisszük, s együtt is érzünk vele. Ehhez nem feltétlenül kellenek szavak – elég megértően hümmögni,esetleg érzelemkifejező hangokat kiadni, kimondani, hogy értjük, követjük, amit mond.
Ha a pici arról panaszkodik, hogy a kis barátja elvette a homokozólapátját, nem az az egyetlen megoldás, hogy megmagyarázzuk neki,hogyan is lehet közösen játszani, hogy miért is kell jószívűnek lenni és nem irigykedni, sőt, visszaszereznünk sem kell a másik gyerektől az eltulajdonított tárgyat. Érdemes kipróbálni, mi történik, hogyha csak érzelmi támogatást adunk: meghallgatjuk a picit,
együttérzően reagálunk: “Ó!” “Nahát!” “Tényleg?” “Értem, kicsikém.”

A gyerekek a szülőtől tanulják meg, mi is az, amit bizonyos helyzetekben éreznek – mi a nevük az érzéseknek,
mihez hogyan kell viszonyulni. Amikor csemeténk érzelmeket fejez ki a saját kis szavaival – örömet, dühöt, szomorúságot,
félelmet, undort, meglepődést, nem mindig könnyű ezt elfogadnunk.
Olykor valóban nem értjük, mit érez, máskor nem szeretnénk, ha úgy érezne, ahogy, és az is előfordul, hogy szeretnénk gyorsan megszabadítani őt a kellemetlen, negatív érzésektől. Ilyenkor gondoljunk arra, milyen fájó az, amikor a mi saját érzéseinket nem fogadja el valaki, aki számunkra fontos. Sose söpörjük félre a gyerek véleményét, akkor sem, hogyha úgy érezzük, neki tennénk ezzel jót!
Ha sír a kicsi, mert eltört a kedvenc játéka, ne azt mondjuk neki, hogy ne sírjon, hogy úgysem volt már jó, hogy majd veszünk neki másikat – ezzel nem vigasztaljuk, nem segítünk neki feldolgozni a veszteséget, sőt, arra tanítjuk, hogy ne bízzon a saját érzéseiben, hogy nyomja el azokat. Ez semmiképpen sem jó. A vigasztalás vagy megnyugtatás első lépése ismét a figyelem, a megértés, az érzések elfogadása, mi több, megnevezése. Nem kell attól félni, hogy ezzel fokozzuk a gyerek negatív érzéseit- ha szavakat adunk neki azok kifejezésére, ezzel jelezzük, hogy megértjük, és azt is, hogy normális, létező érzés az, amit tapasztal. Ezzel megnyugtatjuk őt. “Ó, nagyon sajnálom, édesem. Fájdalmas dolog elveszíteni egy szeretett tárgyat. Bizony nagyon jókat játszottál vele, megértem, hogy szeretted és most szomorú vagy.”

A logika és a magyarázat sem igazán célra vezető érzelmektől terhes helyzetekben. Amikor például gyermekünk a fejébe vesz valamit, és mindenáron azt akarja, gyakran annak levezetése, hogy miért is nem kaphatja meg, amit szeretne, csak olaj a tűzre. Érdemes kipróbálni azt a megoldást, hogy segítünk a gyereknek átélni a kívánt dolgot képzeletben. Például hogyha mindenáron az állatkertbe szeretne menni, mondjuk el neki, hogy nagyon szívesen elvinnénk őt, hogyha lehetne, és ahelyett, hogy magyarázni kezdenénk, miért is nem lehetséges ez, kérdezzük meg, hogy milyen állatot néznénk meg először, ha ott lennénk. Hogyha mindenképpen kistestvért szeretne, kérdezzük meg, milyen lenne az a kistestvér, miket játszana vele, hogy hívnák. Tegyük lehetővé, hogy fantáziában átélje a kívánt élményt! Ha csokit szeretne enni, ne azzal érveljünk, hogy nincs otthon, hanem mondjuk el neki, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy varázspálcánk, és odavarázsolhatnánk neki – találjuk ki együtt, milyen csokit kellene akkor varázsolni. Ezzel kifejezzük, hogy megértjük és elfogadjuk a vágyát, teljesítenénk, ha volna rá mód, és a képzeletbeli vágyteljesítés csillapítja a vágyat.

Ez a két tényező szerintem is jelentős szerepet játszik a nagyvárosi emberek közönyös magatartásának a megjelenésénél, a legerőteljesebben azonban az esetek többségében nem ez a két tényező hat, hanem az a védekező mechanizmus, amit az emberek az ösztöneiktől idegen nagyvárosi életforma elviselésére fejlesztettek ki. Az evolúció nagy része a törzsi társadalmakban ment végbe, s ennek következtében az ösztöneink is a belátható számú és ismert emberrel való érintkezésre fejlődtek ki. Amikor tehát a nagyvárosokban ismeretlen emberek és az ismeretlen emberek által készített (ismeretlen emberekre utaló) tárgyak beláthatatlan tömege vesz körül bennünket, akkor az félelemre késztet, ami ellen azzal védekezünk, hogy az ismeretlen embereket tárgyként kezeljük és igyekszünk a környezetünket csak annyira nem kizárni a tudatunkból, amennyire az a tájékozódásunkhoz szükséges. A nagyvárosi életformában az embereket mint térben elhelyezkedő tárgyakat, illetve mint olyan tárgyakat, amelyeket valamilyen célra használhatunk kénytelenek vagyunk figyelembe venni, de mint emberekről nem veszünk tudomást róluk. Ha ezen kívül a segítségre szoruló egy forgalmas helyen található, akkor ehhez a mechanizmushoz hozzáadódik még az is, hogy a monoton motorikus tevékenység a kábítószeres kábulathoz hasonló állapotba juttatja a járókelőket, amiben különösen hajlamossá válnak a környezetüktől a nem azzal foglalkozó képzeletük felé fordulni.

Az az elvárás, ami a nagyvárosokban az emberileg semleges viselkedésre irányul, maga is a védekező mechanizmusból és talán a mozgásos kábulat fenntartására való törekvésből származik. A hangos szóval segítséget kérő koldusok vagy az utcazenészek viselkedése azért hat botrányosan, mert ha nem is megoldhatatlan feladat, de legalábbis nagyobb elhatározásba kerül tárgyként szemlélni őket, s ezért veszélyeztetik a védekező mechanizmus illetve a mozgásos kábulat működését.

Forrás: Ritter Teodor, 2005.12.16.