‘Viccek’ kategória cikkei

Ha még nem tudnád…

szerda, szeptember 30th, 2009
“A kisbaba egy burokban van az anya hasában, és szerintem ott jobb dolga van, mint nekünk az iskolában.” Máté 7 éves.
“A kisbaba legtöbbször az anya tejét issza, ilyenkor a csecsemőt odafektetik az anya melléhez, és saját maga szívja ki a tejet. Amikor pedig elég volt neki a tej, üzen a mellnek, hogy köszöni a tejet” Marci 7 éves
“Szerintem az apuka az úr a családban, mert ő a leghangosabb, ő tud a legjobban kiabálni. Az anyuka a helyettese.” Krisztián 7 éves
“Azt kívánom a mamának, hogy amikor megkapja a fizetését, ezer forinttal többet kapjon.” Pál 11 éves
“Én azért szeretnék gyereket, mert azután majd belőle is felnőtt lesz, megszeret valakit, és neki is lesz utódja. És ez így egy állandó körforgás, és az élet így soha nem áll meg. És ha meghalok, azért utánam is lesz valakiben egy kicsi belőlem.” Barbara 13 éves
“Egy család úgy lesz, hogy mennek az emberek az utcán, jeges a járda, és egy fiatal nő elesik, és egy fiatal férfi felsegíti, megismerkednek, barátok lesznek, és egy pár hónap múlva megszeretik egymást, és megházasodnak.” Mariann 9 éves
“Egy férfi és egy nő találkozik a mulatóban, és megszeretik egymást. Együtt laknak. Ha jobban tetszik neki, mint a többi nő, és szorgalmas is, akkor elveszi feleségül.” Ádám 9 éves
“Egy férfi meglát egy lányt, és megszólítják egymást. A lány szép, okos, karcsú és házias. A férfi meg csinos, jólöltözött, munkára termett. Szívbeli társak lesznek. Mindig egymás mellé fekszenek, mindig egymásba lesznek burkolózva. Olyan meleg van, hogy nincs kedvük hálóruhát venni. Élnek éldegélnek, és olyan nagy a szerelem, hogyha a fiú megcsókolja a lányt, az rögtön elpirul.” Marcella 11 éves
“Az emberek azért házasodnak, mert szerelmesek lettek, vagy pedig az egyik házastárs öröksége miatt.” Zsolt 10 éves
“A férfi és a nő közötti kapcsolat a szerelem. Amelyben testi szerelmet is végeznek. Ez már házassághoz is vezethet.” Tamás 10 éves
“Hát én úgy lettem, hogy az apukám nagyon vágyott egy gyerekre, de egy papának nem lehet gyereke, ezért elkezdett keresni egy mamát. Egy jó nagy mellű nőt keresett feleségnek, mert a mamáknak nagyon kell a mell, mert azon szoptatják a kisbabájukat” Zoltán 7 éves
“A szerelem olyan érzés, ami vagy jól, vagy rosszul végzodik.” Nóra 10 éves
“Szerintem a gyerek egy szerelemből születik. Egyik este megtörténik a dolog. Ehhez nagy bátorság kell.” Károly 9 éves
——
Gyerekek mondták…
A gyermek mindig igazat mond…avagy sem..
Mi a politika?
A politika az, amikor emberek összegyűlnek, és nagyon sokat beszélnek.
Mi a lélek?
A lélek az, amikor anya süteményt tesz a tányéromra és hagy az öcsémnek is belőle.
Mi a szomorúság?
A szomorúság az, amikor az egyik ember meglátogatja a másikat, és sokat iszik.
Miért patkolják meg a lovakat?
Azért, mert a patkók könnyebbek a lónál, így gyorsabban mennek, mint a ló.
Azért, hogy ne boruljon fel a ló, mert mikor fékez, akkor a patkókkal kapaszkodik.
Azért, hogy csattogjon velük az utcán, mert ha nem csattog, akkor nem ló.
Mit jelent az, hogy “modern”?
Modern az, ha látsz valami szépet, ami nagyon drága és nincs pénzed megvenni.
Mibol készül a parfüm?
Vízből, dugóból és parfümből.
Hogyan tudnak a vándormadarak több ezer kilométert megtenni, egyfolytában repülve, éjjel-nappal?
A madarak, mikor ilyen messze indulnak, visznek magukkal élelmet egy tarisznyában. A repülés előtt pedig egy-két hónapig még nem indulnak el, hogy pihentek legyenek.
Hogyan értik meg egymást a madarak és az állatok, hiszen nem tudnak beszélni?
A madarak és az állatok egymáshoz nagyon közel mennek, és suttogva beszélnek és nekünk csak annyit mondanak, hogy “miau”.
Honnan tudják a tévében, hogy milyen idő lesz holnap?
Az ember a tévében onnan tudja, hogy holnap esni fog, hogy elolvassa egy cetliről. A cetlit az anyukája írta neki.
Miért nem esünk le, ha egyszer forog a Föld?
Azért, mert csak a Föld forog, nem az aszfalt.
Mi a Biblia?
Biblia egy könyv, amit Isten hagyott nekünk, hogy tudjuk, mi lesz a jövőben. Azt írja benne, hogy lesz két világháború és mind a kettőt a románok fogják megnyerni és így is történt.
Mi a hárs?
A hárs egy fából készült élőlény.
Mi az ambició?
Az ambició azt jelenti, hogy önző vagy.
Mi a mosoly?
A mosoly az, amikor az emberek csukott szájjal nevetnek, hogy ne zavarják a többi lakót.
Kik az alvajárók?
Az alvajáróknak olyan betegségük van, ami nem engedi, hogy leessenek a tetőről. A bacilusaik tartják egyensúlyban őket. Amikor az alvajáró az egyik oldalra megy, akkor a bacilusok a másik oldalra rohannak és ez folyton így ismétlődik.

Gyerekek a házasságról

szerda, szeptember 30th, 2009

Gyerek-szerelemHogyan döntsük el, hogy ki legyen a házastársunk?

- Olyan embert kell keresni, aki ugyanazokat a dolgokat szereti, mint mi. Például ha te szereted a sportot, akkor a lánynak ezt szeretni kell, és hoznia kell mindig chipset (Peti, 10 éves)

Hány évesen kell megházasodni?

- 23 a legjobb kor, mert addigra már örök idok óta ismered a másikat (Kamilla, 10 éves)

- Nincs a házasságra alkalmas kor. Bolondnak kell lenni, hogy megnősülj. (Feri, 6 éves)

Honnan tudja egy idegen, hogy valakik házasok?

- Szerintem csak kitalálni lehet, pl. ha mindketten ugyanazzal a gyerekkel ordítoznak (Dénes, 8 éves)

Szerinted mi a közös a szüleidben?

- Egyikük sem akar több gyereket. (Lilla, 8 éves)

Mint csinálnak az emberek a randevún?

- A randi azért van, hogy jól érezzük magunkat, és hogy megismerjük egymást. Meg a fiúk is tudnak mondani valamit, ha elég sokáig hallgatsz. (Yvette, 8 éves)

- Az elso randin csak hazugságokat mondanak, ettol érdekesebbnek tunnek és másodszor is találkozni akarnak. (Márta, 10 éves)

Mit csinálnál az első randin, ha rosszul sülne el?

- Hazaszaladnék és halottnak tettetném magam. Másnap felhívnám az összes újságot, hogy minden halotti rovatban szerepeljek. (Károly, 9 éves)

Mikor szabad megcsókolni valakit?

- Ha gazdag. (Pál, 7 éves)

- A tövény szerint 18 éves korodig várni kell, ezzel nem packáznék. (Misi, 7 éves)

Házasnak vagy egyedülállónak jobb lenni?

- A lányoknak jobb egyedülállónak lenni, de a fiúknak nem. A fiúknak kell valaki, aki takarít utánuk. (Anita, 9 éves)

Hogyan működhet egy házasság?

- Mondd a feleségednek, hogy jól néz ki, akkor is, ha ronda, mint egy busz. (Ricsi, 10 éves)

Számítógépes “igazságok”

vasárnap, szeptember 27th, 2009

A szomszéd gépe mindig gyorsabb.
Mutasd a háttérképed, megmondom, ki vagy!
Floppyról bootolt (azelott: bal lábbal kelt fel).
Amilyen a login, olyan a bejelentkezo képernyo.
Ki mint install, úgy szörfözik.
Szövegszerkesztobol nem lesz vírusölo.
Bízzál Istenben, és mentsél rendszeresen!
Sok könyvtár közt elvész a file.
Jobb ma egy notebook, mint holnap egy szerver.
Közös számítógépnek tele van a gyökérkönyvtára.
Kétszer küldi el az e-mailt, aki gyorsan küldi el az e-mailt.
Ép hardverben ép szoftver.
Press any key… De hol az “any” feliratú billentyu?!
Szia Anya! Most Windows alatt próbálok írni, ha megszakadna a szöveg, akkor lefa
Ki a fene az a General Failure és mi a fenét kotorászik a wincsimen?!
Apu, tudtad, hogy a mágnes nem vonzza a floppy-jaidat?
Kérem nyomja meg a CTRL-SHIFT-ALT-DEL-PGUP-ESC-F11-et hogy…
Hibás parancs vagy fil-név. Álljon a sarokba!
Backup not found! (A)bort, (R)etry, (P)anic?
Apu, mit jelent az, hogy “Formatting Drive: C: “?
Fatal System Error: Press F13 to continue…
A WIN95 bizonyos muveletekben villámgyors, csak nagoyn nehéz kivárni míg nekikezd…
Felülírtam! Nem baj? [ I/N ]
Fatal User Error. Please change the user and press any key to continue…
Nem vagyok hülye, csak van a fejemben néhány hibás szektor…
Airconditioned terminal. Don’t open Windows!
Dinner not ready. (A)bort, (R)etry, (P)izza?
Press any key to continue or any other key to quit!
Error reading REALITY.SYS – Universe halted!
Magzar billentzuyet ruley!
Nem ,sntud.om, mie?Crt sszidja mi+nd+enki a MsAT??Vot.sCO-?
Preserve nature! This e-mail was printed on 100% recycled electrons!
Nézd csak! Nem a te feleséged van ezen a *.gif-en?
A leghatákonyabb tömörítés: del *.*
A demo-licensz lejárt. Tetszoleges 17-jegyu prímszám beírásával folytathatja a munkát.
Fatal error!… Mit akar a fatálammal???
A WORD elszáll, az írás megmarad.
Ha kell a hely a vincseszteren, akkor tömörítsd le a tömöríto-programot, majd töröld le!
Adj uram ikonokat hogy sokasodjanak a Földön!
Backup not found. (A)bort, (R)etry, (P)anic?
Ez a levél 100%-ban újrafelhasznált elektronokból áll.
Nem vagyok én hülye, csak van a fejemben néhány bad sector.
Nyomja meg bármely billentyüt a folytatáshoz vagy bármely másikat a kilépéshez.
Rendszerünk kapacitásáról sokat elárul a másfél gigabyte-os parancssor-puffer
A dinoszauruszok nem is voltak nagyok csak nem voltak betömörítve…
A második félidô 15. percében az eredmény: BUFFERS=1 : FILES=8
A Windows nem vírus! A vírusok csinálnak valamit…
Computer, vágd le a beteg bal lábát! Mondom a BALT !! Mondom a LÁBÁT !!! Mondom a BETEGÉT !!!!
Kódolt mail? Ugyan dehogy, csak a hejesírásommal van egy kis gond!
A barátnôm méretei: 1024×768x256
A vonalhibát a MATAV közreműködésével sikerült elôállítani!
A file-t töröltem. Nagy baj (I/N)?
A Föld 98%-a megtelt. Kérem törölje, akit csak tud.
A levél hejesiráselenörzése mektörtént.
MATÁV-szolgáltatás magányosoknak: Téves kapcsolás…
Milyen j-vel írják azt hogy “díszpléj” ?
Leülök erre a szép kanapéra… BANG! Francba, rajtam van a VR sisak…
Milyen jó, hogy pufferelve vagyunk. Különben egész nap a WC-n ennénk.
SCAN 9.17 V106: Found WINDOWS [Win] — Remove it? [Y/n]
Alul csordulás: a férfi reakciója a szexuális ingerlésre.
Akar igen/nem promptot? (I/n)
Press CTRL-ALT-DEL to continue
REALITY.SYS corrupted. Reboot Universe?
Tegnap DOS, ma Windows… Félek a holnaptól!
Kidobtam a frigót mert a Windows jobban fagyaszt!
Álmomban számítógépes hálózat voltam, és játszottam egymással
Alul csordulás: a férfi reakciója a szexuális ingerlésre.

Miért jó magyarnak lenni?

kedd, május 12th, 2009

1. Nem haragszom meg, ha a szomszédom feljelent, mert tegnap én jelentettem fel őt.
2. Van Suzukink.
3. Sírva tudunk vigadni.
4. Minden jóban találunk valami rosszat.
5. Mi találtunk fel mindent (a spanyolviasz kivételével).
6. Jókat röhögünk a saját bajunkon.
7. Vannak dolgok, amiben a világelsők között vagyunk (alkoholisták, öngyilkosok).
8. A jég hátán is megélünk (a globális felmelegedés miatt csökken az életterünk).
9. Mindig van még egy lyuk a nadrágszíjon.
10. A világ bármely táján nyugodtan káromkodhatunk, nyelvünket úgysem érti senki (kivéve az éppen mindig arra lófráló honfitársaink).
11. Nem tér el a véleményünk a körülöttünk lévő országokétól! Egyformán szeretjük egymást!
12. Magyarország nagy volt!
13. A világon a legjobb borunk volt!
14. A focink a világon a legjobb volt! Még az angolokat is megvertük!
15. A napsütésünk a legjobb! Egyre több ember barnul!

A nők és az uborka

csütörtök, április 23rd, 2009

Három nő várakozik a zöldséges stand előtt.
- Kérek egy jó nagy uborkát! – mondja az első.
- Nekem egy közepes kell, de rücskös legyen. – mondja a második.
Mire a harmadik:
- Nekem teljesen mindegy, én salátának viszem…

Ki a menő a strandon?

szerda, április 22nd, 2009

- Melyik a legmenőbb srác a nudista strandon?
- Akinek mindkét kezében üdítő van, de még egy tucat perecet is el tud vinni.

- Melyik a legmenőbb csaj a nudista strandon?
- Az, amelyik az utolsó perecet is le tudja enni.

Miért szépítkeznek a nők?

kedd, április 21st, 2009

- Miért törődnek a nők többet a külsejükkel, mint belső tulajdonságaikkal?
- Mert több a hülye férfi, mint a vak.

Az óvszer mérete

hétfő, április 20th, 2009

Patikában egy kisfiú:
- Csókolom, kérek egy csomag óvszert.
- Először is, az nem gyereknek való. Másodszor: jöjjön érte apukád, mert ő tudja milyen méretre van szüksége.
- Először is, nem gyereknek kell, hanem gyerek ellen. Másodszor, nem apukámnak, hanem anyukámnak lesz, aki nyaralni megy és nem tudja, hogy ott milyen méretekre lesz szüksége.

Érdekes randevúk

péntek, január 23rd, 2009

randi.jpgTaláltam pár érdekes és vicces randi történetet amit szeretnék megosztani veletek:

Barátnőm mesélte, hogy egyik barátnője neten összeismerkedett egy sráccal. Láttak egymásról képet, de a srácé nem volt túl jó minőségű. Az egyik metrómegállónál beszéltek meg talit, a mozgólépcső tetején. Jön is felfelé egy jóképű srác, aki még valamennyire hasonlított is a képhez. Néznek egymásra, srác felér, lány odamegy. Megkérdezi: – Te vagy Zoli ugye? – Srác döbbenten: – Honnan tudod? – Lány: – Mert megismertelek. Ide beszéltük meg a találkozót. – Srác: – Milyen
találkozót? – Lány: – Hát tudod, a neten… – Na, ebben a pillanatban szólalt meg egy hang a lány háta mögött: – Szerintem én vok az a Zoli, akit vársz.
(tovább…)

Viccek

szombat, január 17th, 2009

mosoly.jpg

Egy híres olimpiai atléta összegyűjti a barátait, szurkolókat és riporteleket a luxusvillájába, hogy ünnepeljék a kiemelkedő eredményeit.
Mondja a barátainak:
- Már nagyon unom ezt a sok pletykát a hormonokról és sztereoidokról, ha nyersz akkor mindenki azzal vádol, hogy csak azért nyertél mert azokat használtad.
Ebben a pillanatban belép az atléta mamája, kezében egy focilabda nagyságú paradicsommal.
- Édes fiam, már számtalanszor kértelek… használd a fürdőszobát és ne a kertbe menjél pisilni!

Nem mindegy, hogy…
- … helyet cserélni, vagy csehet herélni.
- … görbe sörény vagy sörbe görény.
- … tanya a Bakonyban vagy banya a takonyban.
(tovább…)